HELP HUNGARY! Only publicity can help Hungary, help please.
1.Először is: ne féljünk!
2. Ha nagyon nincs mit csinálni: okosodjunk szórakozva!
3. Ha még mindig ráérünk: olvasgassunk!
4. Nyaraljunk biztonságosan!
Mit tehetünk a biodiverzitás megőrzésért?
Kertész leszek / Je serai jardinier
A madár, fiaihoz / The birds to his sons
Mondd, mit érlel… / Dime, qué madura
Magyar jakobinus dala / Hungarian jacobin song
Pártokraták, avagy a kereszténység legújabb védelmezői
Jövendőlés az első oskoláról a Somogyban
Hát, múzsáknak szentelt
Kies tartomány!
Íly számkivetve volt
Nálad minden tudomány?
Hát csak sertést nevelt-é
Itt a makk s haraszt?
Hát csak kanásznak termett
A somogysági paraszt?
Istenem!
Senki sem
Vette észbe,
Hogy e részbe
Árva még Somogy!
Hány jó ész lett vaddá,
Hogy nem mívelték?
Hány polgár búnyikká?
Hogy jóba nem nevelték!
Dudva lenne a dudvák
Közt az ananász:
Kanász marad akinek
A nevelője kanász.
Hát már, hogy
A Somogy
Íly tudatlan,
Formálatlan,
Kié a hiba?
Debrecen és Patak
Messze estenek
Ide, hol a múzsák
Nem is esmértettenek.
Ami kevés pénz bejött,
Két-három póra,
Nagyobb dologra ment el –
Borra avagy disznóra.
A szegény
Pórlegény
Vagy bodnárnak,
Vagy betyárnak,
Vagy zsiványnak állt.
Óh, szomorú sorsa
Egy szép megyének!
Hol a magyar lelkek
Megvetve heverének.
Óh, nem fáj-é a szíve
Minden magyarnak,
Hogy a magyar fiakkal
Gondolni nem akarnak?
De tán jő
Oly idő,
Melyben nékünk
A vidékünk
Új Hélikon lesz. –
Elmondja: Lukács Sándor (lásd még: Magyar Költők – Csokonai Vitéz Mihály, Hungaroton, 2000 ▶)
Kapcsolódó oldal: Bella ciao
Üdvözlettel: Szigeti Boglárka
Villonról meg a vastag Margotról szóló ballada
*
Ha szeretem a szép lányt szolgamód,
nem kell azért bugrisnak vélnetek.
Javai fínom óhajra valók,
csókjáért kardot, pajzsot viselek.
Fazekat happolok, ha emberek
jönnek, ellépek borért csendesen.
Kerül gyümölcs meg sajt. S ha rendesen
fizetnek, mondok: Jól ityeg bizony!
Csak jőjenek, ha dürgésük leszen,
e bordélyba, hol szállásunk vagyon.
De megvannak a vijjogó bajok,
ha pénz nélkül jön Margot hálni meg.
Szivem halálra gyűlöli. Fogod
mindjárt kabátod, szoknyád, réklidet,
gyapjú gyanánt a zálogba vihedd!
S kezét csipőre téve bőg nekem
az Antikrisztus, hogy, Jézusra, nem,
ő nem teszi! Hát jól képen kapom, –
az orra fölött hordja kézjegyem
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.
Majd megbékélünk; szellent rám nagyot
– dagadtabb, mint a dongó – fölnevet,
combom csapkodja, Gogo-z meg gagyog,
öklével birizgálja fejemet.
Mint bunda, alszunk, lévén részegek.
S kelünk. Korog a hasa. Kényesen
fölmászik rám, nyögök keservesen,
a deszkánál is laposabbra nyom,
ledérkedéssel tönkre így teszen
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.
Ajánlás
V ihar, fagy, dér, – megvan a kenyerem!
I gy vesz az ember gubát az eben.
L óg rajtam, pénzit megéri velem.
L otyó, kurafi: passzolunk nagyon!
O csmányoké ez ocsmány szerelem.
N incs emberségünk, hát ne is legyen
e bordélyban, hol szállásunk vagyon!
Translation: József, Attila
BALLADE
DE VILLON ET DE LA GROSSE MARGOT.
Se j’ayme et sers la belle de bon haict,
M’en devez-vous tenir à vil ne sot ?
Elle a en soy des biens à fin souhaict.
Pour son amour ceings bouclier et passot.
Quand viennent gens, je cours et happe un pot :
Au vin m’en voys, sans demener grand bruyt.
Je leur tendz eau, frommage, pain et fruict,
S’ils payent bien, je leur dy que bien stat :
« Retournez cy, quand vous serez en ruyt,
En ce bourdel où tenons nostre estat ! »
Mais, tost après, il y a grant deshait,
Quand sans argent s’en vient coucher Margot ;
Veoir ne la puis ; mon cueur à mort la hait.
Sa robe prens, demy-ceinct et surcot :
Si luy prometz qu’ilz tiendront pour l’escot.
Par les costez si se prend, l’Antechrist
Crie, et jure par la mort Jesuchrist,
Que non fera. Lors j’enpongne ung esclat,
Dessus le nez luy en fais ung escript,
En ce bourdel où tenons nostre estat.
Puis paix se faict, et me lasche ung gros pet
Plus enflée qu’ung venimeux scarbot.
Riant, m’assiet le poing sur mon sommet,
Gogo me dit, et me fiert le jambot.
Tous deux yvres, dormons comme ung sabot ;
Et, au reveil, quand le ventre luy bruyt,
Monte sur moy, qu’el ne gaste son fruit.
Soubz elle geins ; plus qu’ung aiz me faict plat ;
De paillarder tout elle me destruict,
En ce bourdel ou tenons nostre estat.
ENVOI.
Vente, gresle, gelle, j’ay mon pain cuict !
Je suis paillard, la paillarde me suit.
Lequel vault mieux, chascun bien s’entresuit.
L’ung l’autre vault : c’est à mau chat mau rat.
Ordure amons, ordure nous affuyt.
Nous deffuyons honneur, il nous deffuyt,
En ce bourdel ou tenons nostre estat.
Villon, François (1461.)
Kapcsoldó bejegyzések:
Pártokraták, avagy a kereszténység legújabb védelmezői
Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem.
Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.
Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.
Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.
Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.
Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.
Csöndes ő míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk.
Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.
Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.
Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: “Nem haragszom!”
Néha rángatom, cibálom: –
tudja hogy csak őt kívánom.
Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.
Az Úristen őriz engem
mert az Ő zászlóját zengem.
Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?
Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.
Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.
S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!
*
Babits Mihály
*
*
HADY ENDRE
A Törpe-fejüek
Nem dolgozni jöttem ide
Nem dolgozni jöttem ide
Törpe-fejü, mit akarsz tőlem?
Nehéz munka az enyém
Nehéz munka az enyém
Mi vagyunk az Uj Undokak.
De jött hozzám egy törpe
De jött hozzám egy törpe
S kérdezte, mit akarok?
Felgerjedt szittya vérem
Felgerjedt szittya vérem
S rászóltam Törpe-fejüre:
Hát maga megbolondult,
Hát maga megbolondult,
Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?
Karinthy Frigyes (1912.)
***
Elmondja: Barna László
Elmondja: Haumann Péter
Hát hogy:
Húzzon el a Törpe-fejű
Lehetőleg máma még.
**************************************
Üdvözlettel: Szigeti Boglárka
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg. *
Pueden tomar en cuenta lo que he telefoneado
y a quién, cuándo y por qué,
y consignar en actas mi suenos, con los nombres
de aquellos que los ven.
No me imagino cuándo hallarán un motivo
para abrir y escrutar el fichero que viola
mi derecho de ser. *
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz. *
Yo así no imaginaba el orden. Tal no era
de mi alma el anhelar.
No pensé que la vida pudiera ser tan fácil
para el astuto, ¡ay!
Ni creí que la gente votara, cabizbaja,
con terror, para luego reir sin freno cuando
la cena funeral. *
*************************************
*
* József, Attila: Levegőt! Translation: Jamís, Fayad: ¡Aire! (Español) ⇒⇒ Deutsch (Mehr Luft!) ⇒⇒ Français (De l’air!) ⇒⇒ Românesc (Aer vreau!) ⇒⇒ Slovenský (Vzduch!)
*************************************
*
Mondd, mit érlel annak a sorsa,
akinek nem jut kapanyél;
kinek bajszán nem billeg morzsa,
ki setét gondok közt henyél;
ültetne krumplit harmadába
s nincs szabad föld egy kapa se,
s csomókban hull a hajaszála
s nem veszi észre maga se?
*
Mondd, mit érlel annak a sorsa,
akinek öt holdja terem;
lompos tyúkja kárál a torsra
s gondjai fészke a verem;
s igája nem zörög, sem ökre
nem bőg elnyújtva – nincs neki –
s mélyéről párolog a bögre,
ha kis családját eteti?
*
Mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki maga él, maga keres;
levesének nincs sava-borsa,
hitelt nem ád a fűszeres;
egy tört széke van, hogy begyújtson,
repedt kályháján macska ül,
ritmust lóbál az ajtókulcson,
néz, néz, s lefekszik egyedül?
*
Mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki családjáért dolgozik;
veszekszenek, kié a torzsa,
és csak a nagy lány néz mozit;
a nő mindig mos – lucsok holtja –
szájíze mint a főzelék
s a szigor a lámpát ha eloltja,
csend fülel, motoz a setét?
*
Mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki a gyár körül őgyeleg;
helyén a kapszlit nő kapdossa
s elfakult fejű kisgyerek;
s a palánkon hiába néz át,
hiába cipel kosarat,
szatyrot, – ha elalszik, fölrázzák
s lebukik, hogyha fosztogat?
*
Mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki sót mér, krumplit, kenyeret,
hozomra, újságpapirosba
s nem söpri le a mérleget;
s ritkás fény közt morogva rámol
– az adó hosszú, nagy a bér –
s mi haszna sincs, hiába számol
többet a petróleumért?
*
S mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki költő s fél és így dalol;
felesége a padlót mossa
s ő másolás után lohol;
neve, ha van, csak áruvédjegy,
mint akármely mosóporé,
s élete, ha van élte még egy,
a proletár utókoré?!
*
*
*
József Attila (1932.)
Dime, ¿qué madura el destino de aquel
para cuya azada no hay trabajo
y de cuyo bigote no cuelga una migaja;
aquel que está parado y lleno de ansiedad
y que quisiera plantar patatas por un tercio,
aunque no hay tierra libre para una azada más;
aquel cuyos cabellos se caen en mechones
sin que él mismo lo note?
*
Dime, ¿qué madura el destino de aquel
que tiene cinco yugadas para cultivar;
aquel cuyas gallinas hirsutas cacarean por un grano
y sólo de sus preocupaciones llena su bodega,
(su yugo está silencioso, su buey no muge largamente,
sencillamente porque no los tiene,
y el fondo de su tazón sólo humea
cuando da de comer a su corta familia)?
*
Dime, ¿qué madura el destino de aquel
que vive solo, con su único salario
y un plato de sopa desabrida
(el dueño del almacén no le da crédito,
tiene una silla rota, buena para el fuego,
en su estufa agrietada está sentado un gato,
en sus manos oscilan las llaves de la puerta
y después de contemplar la noche se acuesta solo)?
*
Dime, ¿qué madura el destino de aquel
que trabaja para su familia;
aquel en cuya casa riñen por un troncho de col
(únicamente su hija mayor puede ir al cine,
la esposa siempre está lavando, muerta de suciedad;
aquel en cuya boca siempre hay gusto a legumbres,
y cuando el rigor apaga la luz
el silenco afila las orejas y las sombras se mueven)?
*
Dime, ¿qué madura el destino de aquel
que da vueltas y vueltas en torno de la fábrica
(en su lugar, una mujer hace cartuchos,
o acaso un chico de cabeza pálida,
y en vano el hombre mira a través de la cerca,
en vano lleva en sus hombros la carga;
si está dormido lo despiertan
y si roba lo atrapan)?
*
Dime, ¿qué madura el destino de aquel
que pesa patatas, pan y sal –todo a crédito–
y todo lo envuelve en papel de periódico;
aquel que no arregla la balanza para robar
y que, grunendo, ordena las mercancías en la luz escasa
–fuertes son los impuestos, muy alto el alquiler–,
aquel que no saca ninguna ganancia y en vano
cobra más caro el petróleo de las lámparas?
*
Dime, ¿qué madura el destino de aquel
que es poeta, siente temor y canta de este modo;
su mujer friega el piso
y él busca un trabajo de copista;
su nombre, si lo tiene, no es más que una marca de fábrica
–una marca de jabón, por ejemplo–,
y su vida, si es que tiene otra vida,
es la del futuro proletario?
*
Translation: Jamís, Fayad (⇒⇒ english; ⇒⇒ english)
Szép versek:
⇒⇒ Magyar jakobinus dala / Hungarian jacobin song
⇒⇒ Gyönyörűt láttam / Ho visto una meraviglia
Ajánlott oldalak:
A felszabadítás teológiája (1965 -)
Az ellenállás joga és módjai (⇒⇒Nyomtatható változat /Pdf)
Help Hungary Please Help Us
Üdvözlettel: Szigeti Boglárka
Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.
Öröm – s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillantatig.
Mély csend lön, mint szokott a vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre,
Emberszivekben dúltak lábai.
Lélekzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialutt,
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolák le
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.
Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?
I wrote this when the sky was still serene.
When blossoming boughs beautified the earth.
When mankind laboured like the humble ants,
When spirit soared, and hands were hard at work,
The thoughtful mind alive, the heart in hopes,
When peace could dry her tired brow at last,
Presenting that most glorious reward,
The happiness of man, her noble aim.
All nature celebrated, everything
Benign or beautiful, came out to feast.
Delight and hope were trembling in the air,
Expectant of the grand inauguration,
Addressing all the world in lofty phrases
In tones to suit a better, new creation.
We heard the word. Its sound reverberated
On high and in the deep. For but a moment
The mighty universe had ceased rotating.
Then all fell silent, lull before the storm.
The tempest broke, its blood-congealing hands
Were lobbing human skulls into the sky,
Its feet were wading deep in human hearts,
And life was wilting in its baneful breath.
The torchlight of the spirit died away,
And on the fading forehead of the sky
A lightning etched the otherwordly lines
Of hostile gods in black, bloodthirsty temper.
The tempest blasted, bellowed like a madman,
A rabid monster raging at the world,
And where it went, along the bloody way
The curses of a butchered populace
Are rising from the steaming hecatombs
And devastation rests her weary head
On grey incinerated city ruins.
It’s winter now and death and snow and stillness,
The earth turned white;
Not hair by hair as happy people do,
It lost its colour all at once, like God,
Who on the sixth day, crowning his creation,
Gave life to man, the godly-beastly mongrel,
And shattered by the grim monstrosity
His sorrow turned Him white and very old.
When spring, the makeup-mistress comes again,
The aged earth may take a periwig
And find a frilly frock of daffodils.
The ice may thaw out on her glassy eyes,
Her perfume-scented, painted-on complexion
Pretending youth and faking happiness;
Ask then the aging, wrinkled prostitute
What has she done to her unhappy sons?
Vörösmarty Mihály (1850-’51.)
Translation: Zollman, Peter ( ⇒⇒ Deutsch)
(Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!)
2019. október 6.
Ujjunk begyéből vér serken ki,
Mikor téged tapogatunk,
Te álmos, szegény Magyarország,
Vajon vagy-e és mink vagyunk?
*
Vajon lehet-e jobbra várni?
Szemünk és lelkünk fáj bele,
Vajon fölébred valahára
A szolga-népek Bábele?
*
Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
Végül egy erős akarat?
Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
Mindigre egy bánat marad.
*
Hiszen gyalázatunk, keservünk
Már ezer év óta rokon.
Mért nem találkozunk süvöltve
Az eszme-barrikádokon?
*
Dunának, Oltnak egy a hangja,
Morajos, halk, halotti hang.
Árpád hazájában jaj annak,
Aki nem úr és nem bitang.
*
Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?
*
Meddig lesz még úr a betyárság
És pulya had mi, milliók?
Magyarország népe meddig lesz
Kalitkás seregély-fiók?
*
Bús koldusok Magyarországa,
Ma se hitünk, se kenyerünk.
Holnap már minden a mienk lesz,
Hogyha akarunk, ha merünk.
Blood flows from the tips of our fingers,
Hungary, as we prod at you.
Are you asleep, wretched Hungary?
Are you asleep, and are we too?
*
Can we look for a better future?
Our eyes and our souls are in pain,
Will the slave-peoples build their Babel
Tower, cast off their sleep one day?
*
Why will a thousand heartfelt desires
Not join in one great endeavour?
Surely the anguish of three races
Will be one anguish for ever.
*
A thousand years, indeed, we have shared
Our bitterness and our disgrace.
Why can we not on the barricades
Of the mind howl united plaints?
*
One voice have the Danube and the Olt,
Indistinct, quiet, moribund.
Woe betide him that is neither lord
Nor villain in Árpád’s homeland.
*
When, then, shall we live in unity?
When shall we speak with one voice,
We, the downtrodden, the broken
Magyar and non-Magyar alike?
*
How long yet will villainy be lord,
We millions in abject thrall?
Long have our peoples lived their lives like
Starlings in cages – how long more?
*
Sorrowful beggars of Hungary,
Today we have nor faith nor fare.
Tomorrow everything will be ours
If so we wish, if so we dare.
Ady Endre (ENG)
Translation: Bernard Adams
*************************************
Hungarian Jacobin movement ≠ french jacobins!
See also: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_jakobinus_mozgalom (HU)
https://en.wikipedia.org/wiki/Ignác_Martinovics (ENG)
*************************************
***
Szép versek:
⇒⇒ Gyönyörűt láttam / Ho visto una meraviglia
Üdvözlettel: Szigeti Boglárka
Európa, hozzád,
feléd, tefeléd száll szózatom a század
vak zűrzavarában,
s míg mások az éjbe kongatva temetnek,
harsány dithyrambbal én terád víg,
jó reggelt köszöntök.
Ó ősi világrész,
te régi, te rücskös, te szent, te magasztos,
lelkek nevelője, illatokat és ízt
szürő, csodatévő, nagyhomloku, könyves,
vén Európa.
Ha mostoha is vagy, viaskodom érted
és verlek a számmal és csókkal igézlek
és szókkal igázlak, hogy végre szeress meg.
Ki téphet el innen,
ki téphet el engem a te kebeledről?
Nem voltam-e mindig hű, tiszta fiad tán?
Kölyökkorom óta nem ültem-e éjjel
lámpám sugaránál tanulva a leckéd,
vigyázva, csodálva száznyelvü beszéded,
hogy minden igéje szivembe lopódzott?
Már értik azóta az én gügyögésem,
bármerre vetődjem, sokszáz rokonom van,
bármerre szakadjak, testvérem ezer van.
Nem láttam-e Kölnben a német anyókát
esőbe csoszogni, Párizsban a tündér
francia leányok könnyű szökelését,
Londonban a lordok hajának ezüstjét,
s nem ettem-e, ittam munkásnegyedekben,
családi szobákba lármás olaszokkal?
Nem fájt-e velőmig a szlávok, a sápadt
szlávok unalma, a bánat aranyszín
fáradt ragyogása?
Mind édes-enyémek a népek e földön,
kitágul a szívem, beleférnek együtt.
Fogadjatok engem
ti is szivetekbe,
s ti távoli népek
kürtösei, költők,
pereljetek értünk otthon a mivélünk
perlőkkel, anyánkért, s mi tiértetek majd
itthon perelünk, hogy élhessen anyátok.
Kiáltsatok együtt,
Európa bátor szellemei, költők,
hogy gyáva vadállat bújik el a vackán
és vaksi vakondok fúr alagútat.
Daloljatok együtt,
fények, fejedelmek, szellem-fejedelmek,
hogy lélek a várunk, légvár a mi várunk,
ezt rakjuk az égig, kemény szeretetből
és légi szavakból.
Kezdjetek előlről építeni, költők,
légvár katonái.
…..
…..
…..
…..
…..
…..
…..
…..
Stiefmutter, ringend um deine Liebe
schlägt dich mein Mund, behex ich mit Küssen dich,
beug dich mit Worten, daß du mich endlich erkennst…
Wer könnt’ uns entzweien,
deiner Brust entreißen mich? War ich nicht
stets dein reiner treuer Sohn?
Saß ich als Knabe denn nicht schon wie heut
lernend beim Lampenlicht deine Lektionen,
hinlauschend deiner vielsprachigen Rede,
daß jedes Wort ins Herz sich stahl?
Schon versteht man seitdem mein Gelalle,
wo ich auch hintreib, hab ich hundert Verwandte,
wo’s mich auch hinzieht, Brüder hab ich tausend.
Sah ich denn im trüben Köln des deutschen Muttchens
Schlurfen nicht, der elfeschen Pariser Mädchen
schwingendes Hüpfen, das silbrige Haar
des Lords in London, und aß und trank
ich nicht in den Arbeitervierteln
mit lauten Italienern am Familientisch?
Schmerzte denn nicht bis ins Mark mich der Slawen,
der bleichen Slawen Langweile, goldfarbener
müder Glanz ihres Grams?
Mein Herz ist offen jedem Volk der Erde,
es weitet sich, alle haben drin Platz.
So laßt auch mich
in euer Herz.
Ihr ferner Völker
Hornisten, ihr Dichter, streitet um uns
mit denen zuhaus, die uns bestreiten,
um unsere Mutter, ein gleiches gilt uns:
zu streiten um euch, eurer Mutter Leben.
Ruft gemeinsam,
Europas entschlossene Geister, Dichter:
hier duckt feige Bestie sich auf ihrem Lager, –
und blinder Maulwurf wühlt im Tunnelgang.
Singt gemeinsam,
Lichter, Fürsten, Geistesfürsten:
Ein feste Burg sei unsre Seel, Luftschloß unsre Burg,
die wirzum Himmel hochmauern, aus männlicher Liebe,
aus luftigen Worten.
Beginnt den Bau aufs neue, Dichter,
Luftschloß-Musketiere.
Kosztolányi Dezső (1930.)
Translation: Kárpáti, Andreas (⇒⇒English)
Csak a vágóhíd melege,
muskátliszaga, puha máza,
csak a nap van. Üvegmögötti csöndben
lemosdanak a mészároslegények,
de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.
*
Pilinszky János
Solo il calore del mattatoio,
l’odore di geranio, la morbida lucentezza,
solo il giorno esiste. Nel silenzio, dietro il vetro
si lavano i giovani macellatori,
ma ciò ch’è accaduto, in qualche modo non ci riesce a finire.
Translation: Czikos Ibolja
(⇒⇒ english; ⇒⇒ română)
“Nemet mondunk a kirekesztésen és az egyenlőtlenségen alapuló gazdaságra. Ez a gazdaság öl.” (Ferenc pápa: Evangelii Gaudium)
Gyönyörűt láttam, édeset,
elképzeltem egy gyenge rózsát.
Elbámészkodtam s rám esett,
mint nagy darab kő, a valóság.
Ám ez a kő is képletes.
A legjobb, ha mindent kimondok.
Igy oktatnak ügyeletes
és tanulságos napi gondok.
Lám, ösztönöm helyes nyomon
járt, amikor bejött az ember.
“Kikapcsolja a villanyom” –
ez zúgott bennem, mint a tenger.
A kés ott volt az asztalon
– éppen a ceruzám hegyeztem –
ha ezt az embert leszurom,
tudom, mindennel kiegyeztem.
El voltam keseredve. Hát.
Minden sötét és szomorú lesz.
Állat védheti otthonát;
hanem másfajta háború ez.
Fegyvert ragadni gyengeség:
megöl az ellenség és megver
s elszáll rólam a kedves ég.
Jogállamban a pénz a fegyver.
A hadviselés itt ma más.
A hős a kardot ki se rántja.
Bankó a bombarobbanás
s mint fillér, száll szét a szilánkja.
Igy okoskodtam s jónapot
kivánva elhuzódtam oldalt
s este a nyájas csillagok
rámnevettek a teli holddal.
Ho visto una meraviglia, deliziosa,
ho immaginato una rosa delicata.
Mi son distratto e come un grosso
macigno, la realtà mi piombò addosso.
Ma anche ‘sto macigno è simbolico.
La cosa migliore è se dico tutto.
Così m’ammoniscono i solerti
e istruttivi problemi quotidiani.
Beh, quando è entrato quell’uomo,
il mio istinto mi suggeriva giusto.
“Mi staccherà la corrente” –
come un mare mi ronzava dentro.
Il coltello stava là sul tavolo,
– stavo giusto temperando la matita –
so già, se accoltello quest’uomo,
mi sarò riconciliato con il mondo.
Certo, ero veramente disperato.
Sarebbe diventato tutto triste e buio.
L’animale può difendere la sua cuccia,
ma questa è tutt’altro tipo di lotta.
Passare alle armi è debolezza:
il nemico mi uccide mi sconfigge
e mi abbandonerà il ridente cielo.
Il capitale, è l’arma, nello stato di diritto.
Qui oggi è diversa la belligeranza.
L’eroe non sguaina la sua spada.
La bomba, è la banconota che esplode,
volano i centesimi come le schegge.
Così almanaccavo e augurando
buon giorno mi son scansato,
e a sera mi sorridevano le stelle
ammalianti e la luna dal cielo.
József Attila (1937.)
Translation: Cikos Ibolja (⇒⇒ English)
********
Üdvözlettel: Szigeti Boglárka
Vágom a fát hűvös halomba,
fényesül a görcse sikongva,
zúzmara hull szárnyas hajamra,
csiklándani benyúl nyakamba –
bársonyon futnak perceim.
Corto la leña, crece el montón fresco.
El nudo, chirriando, resplandece.
Sobre mi pelo alado cae escarcha
y luego me hace cosquillas en la nuca.
Corre mi tiempo sobre terciopelo.
Fönn, fönn a fagy baltája villog,
szikrádzik föld, ég, szem, a homlok,
hajnal suhint, forgács-fény röppen –
amott is vág egy s dörmög közben:
tövit töröm s a gallya jut.
En lo alto reluce el hacha de la helada.
Chisporrotean tierra y cielo, ojos y frente.
Cimbra el alba, vuelan luces-astillas.
Allá otro leñador, gruñendo, agita el hacha.
He devastado el tronco; sólo tendré las ramas.
-Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz,
ne szisszenj minden kis szilánkhoz!
Ha odasujtsz körül a sorshoz,
az úri pusztaság rikoltoz –
a széles fejsze mosolyog.
¡Vamos, golpea alegremente el duro tronco!*
Que no te asuste ya la más pequeña astilla.
Si asestas el hachazo en el sitio debido,
el senorial desierto crujirá
y el hacha gruesa sonreirá.
József Attila (1929.)
Translation: Jamís, Fayad (⇒⇒ english; ⇒⇒ română)
***
***
| *El poeta emplea el vocablo húngaro’tőke’ que significa, a la vez, tronco y capital. |
******************************
Üdvözlettel: Szigeti Boglárka
Ajánlás:
Kuno Füssel und Michael Ramminger: Dem Kapital an die Wurzel ⇒⇒ Magyarul
A felszabadítás teológiája (1965 -)
Katakombablog 
Hozzászólás