⇓ Megosztás ⇓
Evangelii Gaudium
ESORTAZIONE APOSTOLICA EVANGELII GAUDIUM DEL SANTO PADRE FRANCESCO
[ BE – DE – EN – ES – FR – HU – IT – NL – PL – PT – RU – ZH_CN – ZH_TW ]
Részletek
50. Mielőtt az evangelizációs cselekvéssel kapcsolatos néhány alapvető kérdésről szólnánk, röviden emlékeztetnünk kell arra, hogy milyen az a környezet, melyben élnünk és tevékenykednünk kell. Manapság „diagnosztikai túltengésről” beszélnek, melyet nem mindig kísérnek valóban alkalmazható megoldási javaslatok. Másrészt nem volna elegendő egy tisztán szociológiai körültekintés sem, mely azzal az igénnyel lépne fel, hogy a maga – elméletileg semleges és elfogulatlan – módszerével átfogja az egész valóságot. Amit szeretnék felkínálni, az inkább az evangéliumi megkülönböztetés nyomvonalán halad. A missziós tanítvány körültekintése ez, mely „a Szentlélek világosságából és erejéből táplálkozik”.[53]
51. Nem a pápa feladata, hogy részletes és teljes elemzését nyújtson a mai valóságról, ám minden közösséget arra buzdítok, hogy „legyen éber az idők jeleinek vizsgálatára”.[54] Súlyos felelősségről van szó, mert korunk néhány összetevője, ha nem talál jó megoldásokat, az elembertelenedés olyan folyamatait képes beindítani, melyeket később nehéz lesz visszafordítani. Tisztázni kell, mi lehet az Isten országának gyümölcse, és azt is, hogy mi ártalmas Isten tervére nézve. Ez nemcsak azt foglalja magában, hogy fel kell ismerni és értelmezni kell a jó lélek és a gonosz lélek mozgásait, hanem – és ez a döntő – a jó lélek mozgásait kell választani, és el kell utasítani a gonosz lélek mozgásait. Előfeltételként azokra az elemzésekre támaszkodom, melyeket az egyetemes Tanítóhivatal más dokumentumai felkínáltak – illetve a regionális és nemzeti püspöki konferenciák javaslataira. A jelen buzdításban csak röviden, lelkipásztori szemmel szeretnék foglalkozni a valóság néhány szempontjával, melyek fékezhetik vagy gyengíthetik az Egyház missziós megújulásának a dinamikáját, akár azért, mert Isten népe életét és méltóságát érintik, akár mert hatással vannak azokra is, akik közvetlenebbül részei az egyházi intézményeknek, és evangelizáló feladatokat végeznek.
I. A jelen világ néhány kihívása
52. Korunkban az emberiség történelmi fordulatot él át, melyet a különböző területeken mutatkozó fejlődésben láthatunk. Dicsérnünk kell azokat a sikereket, melyek hozzájárulnak az egyén jólétéhez, például az egészségügy, a nevelés és a kommunikáció területén. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy korunk embereinek nagyobb része – férfiak és nők egyaránt – mindennapos bizonytalanságban él, s ennek gyászos következményei vannak. Bizonyos betegségek terjednek, sokak szívében elhatalmasodik a félelem és a reménytelenség, még az úgynevezett gazdag országokban is. Gyakran kialszik az életöröm, növekszik a tisztelet hiánya és az erőszak, egyre nyilvánvalóbbá válik az egyenlőtlenség. Harcolni kell az életért; gyakran a csekély méltóságú életért. Ez a korszakváltás rendkívüli minőségi, mennyiségi, gyorsasági és felhalmozódási ugrások következménye, amelyek a tudományos fejlődésben, a technológiai újításokban és ezek gyors alkalmazásában valósulnak meg a természet és az élet különböző területein. A megismerés, és a gyakran egy névtelen hatalom új formáinak a forrásául szolgáló információ korában élünk.
53. Ahogyan a „Ne ölj!” parancsolat világos határt szab az emberi élet értékének biztosítására, úgy ma ki kell jelentenünk: „Nemet mondunk a kirekesztésen és az egyenlőtlenségen alapuló gazdaságra.” Ez a gazdaság öl. Miként lehetséges, hogy nem hír, ha egy hajléktalan öregember megfagy az utcán; ellenben hírértékű, ha két pontot esett tőzsde. Ez kirekesztés. Nem tűrhető tovább, hogy élelmiszert dobjunk el, miközben tömegek éheznek. Ez egyenlőtlenség. Ma minden a versenyhez és az erősebb törvényhez igazodik, mely szerint az erős felfalja a gyöngébbet. Ennek következtében néptömegek érzik magukat kirekesztettnek és peremre sodródottnak: munka, kilátás, kiutak nélkül. Az embert önmagában olyan árucikknek tekintik, akit használni lehet, majd eldobni. Elindítottuk a „szemeteskosár” kultúráját, amely egyenesen elősegíti mindezt. Már nem a kizsákmányolás és az elnyomás egyszerű jelenségéről, hanem valami újról van szó: a kirekesztés révén gyökerében sérül az életterünkül szolgáló társadalomhoz való tartozás; már nem zátonyra futva, nem a perifériára kerülve vagy hatalom nélkül élnek abban emberek, hanem egyenesen azon kívülre kerültek. A kirekesztettek nem „kizsákmányoltak”, hanem elutasítottak, „maradékok”.
54. Ebben az összefüggésben egyesek még mindig védelmezik a „leszivárgás elméleteit” [trickle-down theories], melyek azt feltételezik, hogy minden, a szabad piac által támogatott gazdasági fejlődés önmagában nagyobb kiegyensúlyozottságot és társadalmi befogadást hoz létre a világban. Ez a tények által soha meg nem erősített vélemény elnagyolt és naiv bizalmat fejez ki a gazdasági hatalom birtokosainak jósága, továbbá az uralkodó gazdasági rendszer által szentesített mechanizmusok iránt. Közben a kirekesztettek továbbra is várakoznak. Annak érdekében, hogy fenntartható legyen a másokat kirekesztő életstílus, vagy hogy ezzel az önző eszménnyel lehessen fellelkesíteni magunkat, kialakult a közömbösség globalizációja. Mintha észre se vettük volna, részvétlenné válunk mások fájdalomkiáltása hallatán; már nem sírunk mások drámája miatt, és nem is érdekel bennünket, hogy segítsünk rajtuk: mintha semmi közünk nem volna hozzájuk, és nem tartozna ránk. A jóléti társadalom kultúrája elkábít minket, s nyugtalanok leszünk, ha a piac olyasmit kínál, amit még nem vásároltunk meg, miközben a lehetőségek hiánya miatt derékba tört életek csak olyanok számunkra, mint valami látványosság, ami egyáltalán nem zavar bennünket.
55. Ennek a helyzetnek az egyik oka a pénzzel kialakított kapcsolatunk, mert békésen elfogadjuk a felettünk és társadalmaink feletti uralmát. A most átélt pénzügyi válság elfeledteti velünk, hogy annak kezdete egy mély antropológiai válság: az emberi lét elsőbbségének tagadása! Új bálványokat teremtettünk. Az antik aranyborjú imádása (vö. Kiv 32,1-35) új és embertelen változatra talált a pénz bálványozásában, az arctalan s az igazi emberi célt nélkülöző gazdaság diktatúrájában. A pénzügyi és gazdasági világválság rámutat ennek a rendszernek a kiegyensúlyozatlanságára, de főként annak az antropológiai irányultságnak a súlyos hiányára, mely az embert a szükségletei közül pusztán a fogyasztásra redukálja.
56. Miközben kevesek jövedelme hatványozottan növekszik, a többség egyre távolabb kerül e szerencsés kisebbség jólététől. Ez a különbség olyan ideológiákból ered, amelyek védelmezik a piacok feltétlen autonómiáját és a pénzügyi spekulációt. Éppen ezért tagadják az államok ellenőrzési jogát, amelyekre rábízták, hogy őrködjenek a közjó védelme fölött. Egy új, láthatatlan, olykor virtuális zsarnokság rendezkedik be, amely egyoldalúan és kérlelhetetlenül érvényesíti saját törvényeit és szabályait. Ezenkívül az adósság és kamatai eltávolítják az egyes országokat a saját gazdaságuk megvalósítható lehetőségeitől, a polgárokat pedig valós vásárlóerejüktől. Mindehhez járul még a világméreteket öltő szerteágazó korrupció, valamint az adóelkerülés. A hatalom- és birtoklásvágy nem ismer határokat. Ebben a rendszerben, amely arra törekszik, hogy a nyereség növelése érdekében felfaljon mindent, az, ami törékeny – mint például a környezet –, védtelen marad az istenített piac abszolút szabállyá alakított érdekeivel szemben.
Nem a pénzre, amely nem szolgál, hanem kormányoz
57. E magatartás mögött az etika, valamint Isten elutasítása rejlik. Az etikára általában bizonyos gunyoros lebecsüléssel tekintenek. Termelésellenesnek, túlságosan emberinek tartják, mert viszonylagossá teszi a pénzt és a hatalmat. Fenyegetésnek érzik, mert elítéli a manipulációt és a személy lealacsonyítását. Az etika végső soron Istenre hivatkozik, aki elkötelezett választ vár, aki kívül van a piac kategóriáin. Eme abszolutizált piaci kategóriák számára Isten ellenőrizhetetlen, manipulálhatatlan, egyenesen veszedelmes, mert az embert teljes megvalósulásra és a rabszolgaság minden változatától való függetlenségre hívja. Az etika – a nem ideologizált etika – segít egyensúlyt és emberibb társadalmi rendet teremteni. Buzdítom a különböző országok pénzügyi szakembereit és vezetőit, hogy fontolják meg egy ókori bölcs szavait: „Ha nem osztod meg javaidat a szegényekkel, az azt jelenti, hogy meglopod és megfosztod őket az élettől. A javak, melyeket birtokolunk, nem a miénk, hanem az övék.”[55]
58. Egy olyan pénzügyi reform, mely nem hagyja figyelmen kívül az etikát, nagy magatartásbeli változást igényelne a politikai vezetőktől, akiket arra buzdítok, hogy elszántan és előrelátó módon nézzenek szembe ezzel a kihívással, természetesen figyelembe véve a konkrét helyzetek sajátosságait. A pénznek szolgálnia és nem kormányoznia kell! A pápa mindenkit szeret, gazdagokat és szegényeket egyaránt, de Krisztus nevében az a kötelessége, hogy emlékeztessen: a gazdagoknak segíteniük, tisztelniük és támogatniuk kell a szegényeket. Buzdítalak benneteket az önzetlen szolidaritásra, valamint arra, hogy a gazdaság és a pénzügy térjen vissza az etikához az ember érdekében.
Nem az erőszakot gerjesztő egyenlőtlenségre
59. Ma sokfelől nagyobb biztonságot követelnek. Ám mindaddig, amíg nem szüntetik meg a társadalomban és a különböző népek közötti kirekesztést és egyenlőtlenséget, lehetetlen lesz felszámolni az erőszakot. A szegényeket és a szegényebb néprétegeket vádolják erőszakkal, de esélyegyenlőség nélkül az erőszak és a háború különböző formái olyan termékeny talajra találnak, melyek előbb vagy utóbb robbanást okoznak. Amikor egy – helyi, nemzeti vagy világméretű – társadalom a tagjai egy részét az útszélen hagyja, nem lesznek politikai programok, sem rendfenntartó vagy hírszerző erők, melyek korlátlanul biztosíthatnák a nyugalmat. Ez nemcsak azért történik így, mert az egyenlőtlenség erőszakos reakciót vált ki azokban, akiket kizárnak a rendszerből, hanem azért, mert a társadalmi és gazdasági rendszer gyökerében igazságtalan. Ahogyan a jó közölni akarja önmagát, ugyanúgy a rossz is – amivel az ember egyetért –, vagyis az igazságtalanság arra törekszik, hogy kiterjessze a maga ártó erejét, és észrevétlenül kiforgassa bármilyen politikai és társadalmi rendszer alapjait –tűnjenek azok mégoly szilárdnak is. Ha minden cselekedetnek megvannak a maga következményei, akkor egy társadalom struktúráiba befészkelődött rossz is mindig magában hordozza a felbomlás és a halál erőit. Az igazságtalan társadalmi struktúrákban kikristályosodott rossz ez, amelyből kiindulva nem lehet jobb jövőt várni. Messze vagyunk az úgynevezett „történelem végétől”, mert a fenntartható és békés fejlődés feltételei még nem gyökeresedtek és nem valósultak meg.
60. A mai gazdasági mechanizmusok elősegítik a túlzott fogyasztást, de a féktelen konzumizmus, melyhez az egyenlőtlenség kapcsolódik, kétszeresen károsítja a társadalom szövetét. Így a társadalmi különbség előbb-utóbb erőszakot gerjeszt, melyet fegyverekkel nem lehet, és soha nem is fognak tudni megoldani. Ez csak arra szolgál, hogy megnyugtassák mindazokat, akik fokozott biztonságot követelnek, annak ellenére, hogy ma már tudjuk: a fegyverek és az erőszakos elnyomás a megoldások helyett újabb és még rosszabb konfliktusokat eredményeznek. Néhányan – méltánytalan általánosításokkal – egyszerűen örömteli módon megelégszenek azzal, hogy a szegényeket és a szegény országokat hibáztatják a bajaikért, és úgy vélik: egy olyan „nevelés” jelenti a megoldást, mely megnyugtatja, és háziasított, ártalmatlan lényekké alakítja őket. Ez még ingerlőbbé válik, ha a kirekesztettek növekedni látják azt a társadalmi rákfenét, amit a számtalan országban – a kormányokban, a vállalkozói szférában és az intézményekben – mélyen meggyökerezett korrupció jelent, bármilyen legyen is az uralkodó politikai ideológia. /…/
85. A buzgóságot és a bátorságot megfojtó egyik legsúlyosabb kísértés a vereségérzés, mely elégedetlen pesszimistákká és sötét arcú kiábrándultakká alakít át bennünket. Senki nem vállalkozhat csatára, ha nem bízik teljesen a győzelemben. Aki bizalom nélkül indul neki, már előre elvesztette a csata felét, s elássa talentumait. Jóllehet törékenységünk fájdalmas tudatával kell előrehaladnunk, nem szabad feladnunk, és emlékeznünk kell arra, amit az Úr Szent Pálnak mondott: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében” (2Kor 12,9). A keresztény győzelem mindig kereszt, ám olyan kereszt, mely egyidejűleg győzelmi zászló is, amit harcos gyengédséggel hordozunk a gonosszal vívott ütközetben. A vereség rossz szelleme annak a kísértésnek a testvére, hogy idő előtt különítsük el a búzát a konkolytól, mely az önző és szorongó bizalmatlanság termése. /…/
Az Egyház tanítása a társadalmi kérdésekről
182. Az Egyház változó helyzetekre vonatkozó tanítása ki van téve jelentősebb vagy új fejleményeknek, és vita tárgyát is képezheti, ám azt nem kerülhetjük el, hogy konkrétak legyünk – anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk –, hogy a nagy társadalmi elvek ne maradjanak pusztán általános, senkit meg nem szólító útmutatások. Le kell vonnunk a gyakorlati következtetéseket, hogy „valóban hatékonyak legyenek a mai, bonyolult helyzetekben is”.[148] A lelkipásztoroknak – elfogadva a különböző tudományok eredményeit – joga van véleményt nyilvánítani mindarról, ami a személyek életére vonatkozik, lévén hogy az evangelizáció feladata minden emberi lény teljes értékű haladását magában foglalja és igényli. Többé nem lehet állítani, hogy a vallást a magánszférára kell korlátozni, s csak arra való, hogy felkészítse a lelkeket a mennyországra. Tudjuk, hogy Isten már itt a földön is gyermekei boldogságát akarja, jóllehet az örök boldogságra hivatottak, mert arra teremtett mindent, „hogy örvendhessünk neki” (1Tim 6,17), hogy mindenki örvendhessen. Ebből fakadóan a keresztény megtéréshez szükség van arra, hogy újragondoljuk „mindazt, ami a társadalmi rendet és a közjó megvalósítását érinti”.[149]
183. Következésképpen senki nem várhatja el, hogy a vallást a személy belső világába száműzzük, és ne legyen hatása a társadalmi és nemzeti életre, ne foglalkozzék a polgári társadalom intézményeinek egészségével, ne nyilatkozzék a polgárokat érdeklő eseményekről. Ki merné elhallgattatni és a templom falai közé zárni Assisi Szent Ferenc és Boldog Kalkuttai Teréz üzenetét? Ők sem lennének képesek elfogadni ezt. A hiteles hit – amely soha nem kényelmes és individualista – magában foglalja annak a vágyát, hogy megváltoztassuk a világot, értékeket adjunk át, és hogy valami jobbat hagyjunk hátra földi utunk végén. Szeressük ezt a csodálatos bolygót, ahová Isten helyezett bennünket, és szeressük az emberiséget, amely lakja, minden drámájával és bajával, törekvéseivel és reményeivel, értékeivel és törékenységével együtt. A Föld közös otthonunk, és mi valamennyien testvérek vagyunk. Jóllehet „a társadalom és az állam helyes rendje a politika fő feladata”, az Egyház „nem maradhat az igazságosságért vívott harc peremén, és nem is szabad ott maradnia”.[150] Minden keresztény –a lelkipásztorok is – arra hivatott, hogy gondot fordítson egy jobb világ felépítésére. Erről van szó, mivel az Egyház társadalmi gondolata elsősorban pozitív és javaslattevő, egyfajta átalakító tevékenységet vezérel. Ebben az értelemben szüntelenül a Jézus Krisztus szeretettel teljes szívéből fakadó remény jele. Ugyanakkor összekapcsolja „amit más egyházak és vallási közösségek szociális-karitatív területen az elméleti reflexió vagy éppen a gyakorlati munka vonatkozásában nyújtanak”.[151]
184. Nem itt van annak a helye, hogy kifejtsük a mai világot jellemző összes súlyos társadalmi kérdést; néhányról pedig már szóltam a második fejezetben. Ez nem szociális dokumentum, és a különböző témákról szóló reflexiókhoz létezik megfelelő eszközünk: Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, amelynek használatát és tanulmányozását nagyon ajánlom. Továbbá sem a pápának, sem az Egyháznak nincs monopóliuma a társadalmi kérdések értelmezésére, sem a kortárs problémák kapcsán felmerülő megoldási javaslatokra. Itt csak megismételhetem VI. Pál világos szavait: „A nagyon különböző helyzeteket látva nehéz egyetlen szót kimondanunk és egyetemes érvényű megoldást javasolnunk. Különben is ez nem szándékunk és nem is küldetésünk. A keresztény közösségekre tartozik, hogy objektíven elemezzék országuk helyzetét.”[152]
185. A következőkben megpróbálok két nagy, számomra a jelen történelmi pillanatban alapvetőnek tűnő témára összpontosítani. Ezeket hosszasabban fogom taglalni, mert úgy látom, hogy a későbbiekben meghatározzák az emberiség jövőjét. Először a szegények társadalmi helyzetéről, majd a békéről és a társadalmi párbeszédről szólok. /…/
205. Kérem Istent, hogy gyarapítsa azon politikusok számát, akik képesek a hiteles párbeszédre, amely hatékonyan szól arról, miként lehet gyökerében orvosolni világunk bajait, és nem csak a látszat szintjén! Az annyira befeketedett politika magasrendű hivatás, a szeretet egyik legértékesebb formája, mert a közjót szolgálja.[174] Meggyőződésünkké kell tennünk, hogy a szeretet „a vezérelve nem csupán mikro-viszonyainknak, a baráti, a családi és kisközösségi kapcsolatoknak, hanem a makro-viszonyoknak, a társadalmi, gazdasági és politikai kapcsolatoknak is”.[175] Kérem az Urat, ajándékozzon nekünk több olyan politikust, akik valóban a szívükön viselik a társadalmat, a népet, a szegények életét! Elengedhetetlenül fontos, hogy a kormányzati pozícióban lévők és a pénzügyi hatalmasságok emeljék fel tekintetüket és tágítsák ki távlataikat; gondoskodjanak arról, hogy minden polgár találjon méltó munkát, oktatást és egészségügyi ellátást. És miért ne fordulhatnánk Istenhez, hogy terveket sugalljon nekik? Meggyőződésem, hogy a transzcendenciára nyitottan kialakítható egy újfajta politikai és gazdasági mentalitás, amely segíthet legyőzni a gazdaság és a társadalmi közjó abszolút szembenállását. /…/
***************************************
LÁSD RÉSZLETESEBBEN: ⇒ https://katakombablog.com/xvi-benedek-ferenc/
Presentazione Centro Evangelii Gaudium – Focolari Italia
Kapcsolódó alodalak:
A Szentatya Strasbourgban (2014.)
A Szentatya bolíviai beszéde (2015.)
A Szentatya beszéde az ENSZ fenntarthatósági csúcstalálkozóján (2015.)
A Szentatya beszéde a Nagy Károly-díj átvételekor (2016.)
A Szentatya beszéde az EU vezetőihez (2017.)
A Szentatya levele Angela Merkelhez (2017.)
A Szentatya üzenete a béke 52. világnapjára (2018.)
Az “izmus” sosem vezet jóra (2019.)
Katakombablog 
Hozzászólás