A Szentatya üzenete a béke 52. világnapjára – 2018. december 8.

A béke világnapja: január 1.

Az üzenet közzététele: Szentszék, 2018. december 08.

A teljes magyar fordítás közzététele: Magyar Püspöki Konferencia, 2018. december 30.

 

LII Giornata Mondiale della Pace 2019 – La buona politica è al servizio della pace

AR  – DE  – EN  – ES  – FR  – IT  – PL  – PT  – ZH_CN  – ZH_TW ]

A Szentatya, Ferenc pápa üzenete a béke 52. világnapjára – „A jó politika a béke szolgálatában áll”

 

Az üzenet teljes szövege

 

 A jó politika a béke szolgálatában áll

 

1. Békesség e háznak!

Amikor Jézus elküldte tanítványait, ezt mondta nekik: „Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok” (Lk 10,5–6). Ez tehát a középpont Jézus tanítványainak missziójában: a békét hirdetni mindenkinek. Ez az üzenet pedig mindenkihez szól, akik az emberi történelem drámái és erőszakosságai között a békében reménykednek. A „ház”, amelyről Jézus beszél, jelenthet minden családot, minden közösséget, minden országot és minden földrészt a maga egyediségében és történetével, de mindenekelőtt vonatkozik minden egyes emberi személyre megkülönböztetés és kirekesztés nélkül. És értjük alatta a mi „közös házunkat” is: a bolygót, ahol Isten lakást készített számunkra és arra hívott meg minket, hogy szerető gondoskodással gondját viseljük. Legyen hát ez az én jókívánságom az új esztendő kezdetén: békesség e háznak!

2. A jó politika kihívása

A béke a reményhez hasonlóan – ahogy azt a költő, Charles Péguy megállapítja – olyan, mint egy törékeny virág, amely megpróbál az erőszak kövei között kinyílni. Mindannyian jól tudjuk, hogy a mindenáron hatalomra törekvés visszaélésekhez és igazságtalansághoz vezet. A politika a leghatékonyabb eszköz arra, hogy közösséget építsünk és az emberi tevékenység céljait előmozdítsuk, viszont ha a hatalom birtokosai nem az emberi közösség szolgálataként tekintenek rá, akkor könnyen a kirekesztés és az elnyomás, sőt, a pusztítás eszközévé válhat.

„Aki első akar lenni – mondja Jézus –, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” Ugyanezt hangsúlyozza VI. Pál pápa is: „A politika, ha az őt megillető komolysággal beszélünk róla, tekintetbe véve különböző, helyi, regionális, országos és nemzetközi szintjeit, annyit jelent, hogy ezt állítjuk: minden egyes ember kötelessége felismerni, mit is jelent valójában a neki ajándékozott választási szabadság, és az, hogy ugyanezen a módon tevékenységével városa, hazája és az emberiség javát megvalósítsa” (Octogesima adveniens, 46.).

Ténylegesen a politikai hatalom és a felelősség állandó kihívást jelent mindazoknak, akik megbízatást kaptak arra, hogy hazájukat szolgálják, honfitársaikat védelmezzék és megteremtsék egy igazságos és emberhez méltó jövő feltételeit. Ha az élet alapvető tisztelete, az emberi mivolt szabadsága és méltósága megvalósul, akkor a politika valóban a felebaráti szeretet nagyszerű formájává válhat.

3. Szeretet és az emberi erények egy olyan politikáért, ami az emberi jogok és a béke szolgálatában áll

XVI. Benedek pápa emlékeztet arra, hogy „minden keresztény erre a szeretetre kapott meghívást, a maga hivatása és a poliszban érvényesíthető hatásgyakorló képességének mértéke szerint. (…) A közjóért végzett munka értéke, ha a szeretet lelkesíti, magasabb rendű, mint a tisztán e világi és politikai tevékenységé. (…) Az ember földi tevékenysége, ha a szeretet inspirálja és tartja fenn, hozzájárul Isten egyetemes városának felépítéséhez, amely felé az emberiség családjának története halad előre” (Caritas in veritate, 7.). Ez egy olyan program, amelyben minden politikus – kulturális vagy vallási hovatartozásától függetlenül –újra és újra felfedezheti a hatalommal bírók közös tevékenységének célját: az emberi család javáért dolgozni, miközben a helyes politikai cselekvés alapjául szolgáló erényeket gyakorolják: az igazságosságot, az egyenlő bánásmódot, a kölcsönös tiszteletet, az őszinteséget, az egyenességet és a hűséget.

Ebben az összefüggésben érdemes emlékezetünkbe idézni „a politikus boldogságmondásait”, amelyek a 2002-ben elhunyt vietnami bíborostól, François-Xavier Nguyễn Vãn Thuận-tól, az evangélium hűséges tanújától származnak:

Boldog az a politikus, aki feladatának megfelelő önismerettel és lelkiismerettel rendelkezik;

Boldog az a politikus, akinek a személye hiteles;

Boldog az a politikus, aki a közjóért dolgozik, nem pedig saját érdekében;

Boldog az a politikus, aki következetesen hű önmagához;

Boldog az a politikus, aki egységet teremt;

Boldog az a politikus, aki törekszik a radikális változásokra;

Boldog az a politikus, akire lehet figyelni;

Boldog az a politikus, aki nem fél.

Minden egyes választás, minden hivatali idő, a közélet minden mozzanata egy-egy új lehetőség arra, hogy visszatérjünk a forráshoz és a vonatkozási pontokhoz, amelyek a jogot és az igazságosságot inspirálják. Meg vagyunk győződve arról, hogy a jó politika a béke szolgálatában áll, tiszteletben tartja és előmozdítja az alapvető emberi jogokat, amelyek egyúttal kölcsönös kötelezettségeket is jelentenek, azért, hogy a jelen és a jövendő generációk között kialakulhasson a bizalom és a hála köteléke.

4. A politika bűnei

Sajnos az erények mellett a politika nem mentes a bűnöktől sem, amelyek személyi hiányosságokra, esetleg környezeti vagy hivatali visszásságokra vezethetők vissza. Mindenki számára egyértelmű, hogy a politika bűnei aláássák annak a rendszernek a hitelességét, amelyben működik, valamint megrendítik képviselőinek tekintélyét és döntéseit. Ezek a bűnök meggyengítik az igazi demokrácia ideálját, szégyent hoznak a közéletre és veszélyeztetik a társadalmi békét. Ilyen bűnnek számít a korrupció számos formája – köztük a közvagyon hűtlen kezelése vagy az ember eszköznek tekintése –, a jogok megtagadása, a társadalmi szabályok semmibevétele, az illegális vagyonszerzés, a hatalom erőszakkal való igazolása vagy az államérdekre való önkényes hivatkozás, a hatalomhoz történő ragaszkodás, az idegenellenesség és rasszizmus, a Föld iránti közömbösség és a természeti erőforrások korlátlan kihasználása az azonnali profit érdekében vagy mindazok semmibevétele, akik arra kényszerülnek, hogy idegenben éljenek.

5. A helyes politika előmozdítja a fiatalok szerepvállalását és egymás iránti bizalmát

Ha a politikai hatalom gyakorlása csakis arra irányul, hogy bizonyos privilegizált csoportok érdekeit megóvja, akkor ez a jövőt is veszélyezteti: a fiatalok elveszíthetik reményüket, mivel arra kárhoztatjuk őket, hogy a társadalom peremén rekedjenek, és lehetőségük se legyen részt venni a jövő alakításában. Ha azonban a jó politika fiatal tehetségek felkarolásában és hivatások előmozdításában konkrét formát ölt, akkor a lelkiismereti békesség is növekedni fog és ennek békéje kiül majd az emberek arcára is. Kialakul egy kölcsönös és dinamikus bizalom – „én megbízom benned és hiszek veled” – ami lehetővé teszi, hogy közösen dolgozzunk a közjón. A politika a békét szolgálja, ha tevékenysége az egyes ember képességeinek és karizmáinak elismerésében kifejezésre jut. „Mi lehet szebb egy kinyújtott kéznél? Ez Istentől van, azért, hogy adjunk és elfogadjunk. Isten nem azt akarta, hogy ez a kéz öljön (vö. Ter 4,11 kk.) vagy szenvedést okozzon, hanem hogy gondoskodjon és élni segítsen. A szív és az értelem mellett a kéz is a dialógus eszközévé válhat.” (XVI. Benedek pápa, Beszéd az állami és vallási vezetők, valamint a diplomáciai testület képviselői előtt Beninben, Cotonou, 2011. november 19-én).

Mindenki szerepet vállalhat saját téglájával a közös ház építésében. Egy hiteles politika, ami a jogon és a személyek közötti dialóguson alapszik, mindig abból a meggyőződésből indul ki, hogy minden egyes nő, férfi és új nemzedék hordozza a reményt egy új, kapcsolatokra épülő, intellektuális, kulturális és spirituális világ létrejöttére. Ez a bizalom azonban soha sem egyszerű, mivel az emberi kapcsolatok összetettek. Napjainkban pedig épp a bizalmatlanság klímáját éljük, ami az idegenektől és az eltérőtől való félelemben, az előnyök elveszítésétől való félelemben gyökerezik, és politikai szinten sajnálatos módon az elkülönülés magatartásában és a nacionalizmusban nyilvánul meg, vagyis épp azt a testvériséget kérdőjelezi meg, amelyre a globalizált világnak akkora szüksége lenne. Társadalmunk ma minden korábbinál jobban igényelné „a béke formálóit”, akik hiteles követei és tanúi lehetnek Istennek, annak az Atyának, aki az egész emberi család jólétét és boldogságát kívánja.

6. Nemet mondani a háborúra és a félelem stratégiájára

Ha most, száz évvel az Első Világháború vége után azokra a fiatalokra gondolunk, akik ezekben a harcokban estek el és a sokat szenvedett civil lakosságra emlékezünk, akkor ma sokkal jobban, mint ezelőtt megértjük a polgárháborúk szörnyű tanulságát: a béke soha nem korlátozódhat az erők és a félelmek puszta egyensúlyára. Ha fenyegetünk valakit, az azt jelenti, hogy őt puszta tárgynak tekintjük, nem ismerjük el és kétségbe vonjuk emberi méltóságát. Éppen ezért hangsúlyozzuk, hogy a megfélemlítés csakúgy, mint a fegyverek elterjedése, az erkölcs és a valódi egyetértés elleni vétek. A gyengébbek elleni terror ahhoz vezet, hogy egész népcsoportok kényszerülnek idegenbe békés otthont keresve. Nem vállalható az a politikai kommunikáció, ami a migránsokat teszi felelőssé minden rosszért és megfosztja a szegényeket a reménytől. Ehelyett azt kell hangsúlyozni, hogy a béke minden ember tiszteletén – múltjától függetlenül –, illetve a törvények és a közjó, valamint a ránk bízott teremtés és a megelőző generációk gazdag erkölcsi örökségének tiszteletén alapszik.

Különösen is gondolunk azokra a gyermekekre, akik a jelenlegi konfliktuszónákban élnek, és mindazokra, akik e gyermekek jogaiért és életük védelméért küzdenek. A világban ma minden hatodik gyermeket sújt a háború kegyetlensége és annak sok-sok következménye, sőt, a gyermekek maguk is fegyveres csoportok katonáivá vagy túszaivá válnak. Mindazoknak a tanúságtétele, akik a gyermekek megbecsüléséért és méltóságuk megvédéséért kiállnak, különösen is értékes az emberiség jövője szempontjából.

7. Egy átfogó béketerv

Ezekben a napokban ünnepeljük Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata megjelenésének hetvenedik évfordulóját, ami a II. Világháború után látott napvilágot. Ebben az összefüggésben emlékezzünk XXIII. János pápa megállapítására: „Ha az emberben jogainak tudata megszületik, szükséges, hogy megszülessék benne kötelességeinek a tudata is: úgyhogy akinek valamilyen joga van, hasonlóképpen legyen meg benne kötelezettsége is jogainak ellenértékeként, mint méltóságának a jele; a többiekben pedig legyen meg a kötelesség, hogy ezeket a jogokat elismerjék és tiszteletben tartsák” (Pacem in terris, 44.).

A béke valójában egy globális politikai együttműködés eredménye, ami az emberek közötti kölcsönös függésen és felelősségen alapszik, ugyanakkor egy olyan kihívás is, amelyet nap, mint nap vállalni kell. A béke a szív és a lélek megtérése, és egyáltalán nem egyszerű a belső és a társadalmi békének e három, egymástól elválaszthatatlan dimenzióját felismerni:

– békesség önmagunkkal: az önfejűség, a harag és a türelmetlenség visszautasítása mellett – miként Szalézi Szent Ferenc tanácsolja – némi szelídséget is kell gyakorolnunk magunkkal szemben, azért, hogy másokkal szemben is szelídebbnek bizonyuljunk;

– békesség másokkal: a családtaggal, a baráttal, az idegennel, a szegénnyel, a szenvedővel… – bátorság ahhoz, hogy találkozzunk velük és meghalljuk a szavukat;

– békesség a teremtett világgal: Isten ajándékának nagyságát és az érte való felelősségünket ismét felismerni, úgy, mint e világ lakói, polgárai és jövőjének alakítói.

Egy olyan békepolitika, amely tudatában van az emberi gyengeségeknek és saját valódi küldetésének is, mindig meríthet a Magnificat szellemiségéből, amelyet Mária, Krisztus, a Megváltó anyja, a béke királynője minden ember nevében így énekel: „Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte (…) megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért” (Lk 1,50–55).

Vatikánváros, 2018. december 8.

Ferenc

**************************************************************

A Szentatya által hivatkozott Vãn Thuận vietnámi bíboros -“Isten szolgája” – boldoggá avatási pere folyamatban van. Igen sokat szenvedett a kommunista vietnámi rezsimtől (bebörtönzések, kínzások), s mikor végre Rómába mehetett, a kommunista rezsim nem engedte vissza, s kvázi száműzetésben kellett élnie. 1994-től haláláig, 2002-ig ő volt a katolikus társadalmi tanítás terjesztésével, az igazságosság és béke kutatási eredményeinek gyűjtésével megbízott (a kompendiumot is összeállító) Igazságosság és Béke (Iustitia et Pax) Pápai Tanácelnöke. Híres ún. boldogságmondásai” többféle változatban is fennmaradtak; az egyik ismertebb (Magyar Kurír, 2014. január 11.):

Boldog az a politikus,

aki mélyen tudatában van saját szerepének;

aki hihetőségben példát mutat;

aki a közjóért dolgozik, és nem a saját hasznára;

aki következetesen hű önmagához, hitéhez és választási programjához;

aki az egységért és radikális változás megteremtéséért dolgozik anélkül, hogy a vallást magánszférába utalná;

aki meg tudja hallgatni a népet, tud lelkiismeretére és Istenre hallgatni;

aki nem fél sem az igazságtól, sem a médiától, mert tudja, hogy az Ítélet napján csak Istenek kell majd számot adnia.

Vö. ehhez még: “A jó politikus tízparancsolata” (Magyar Kurír, 2002. május 02.):

Thuan bíboros a nagyszámú politikus és közéleti személyiség, köztük Giulio Andreotti szenátor és a Veneto Régió elnöke előtt felvázolta a parancsolat-együttes már körvonalazott nyolc pontját és evangéliumi kifejezéssel ezeket a jó politikus boldogságainak nevezte: Boldog az a politikus, aki tisztában és tudatában van saját szerepének súlyával, aki becsben tartja a becsületességet, aki a köz és nem saját javára dolgozik, aki következetes és beváltja választási ígéreteit, aki megvalósítja és védelmezi az egységet és ennek központjába Jézust állítja, és aki meghallgatja az embereket a választások előtt, alatt és után. Az eddig kidolgozott parancsolatok nyolcadik pontja szerint boldog az a politikus, aki nem fél az igazságtól. Ez utóbbival kapcsolatban Thuan bíboros II. János Pál pápa szavait idézte, miszerint az igazságnak nincs szüksége szavazatokra és nem fél önmagától. A kilencedik pont valószínűleg a médiával foglalkozik. Boldog az a politikus, aki nem fél a médiától, mert az utolsó ítéletkor egyedül Istennek kell elszámolnia tetteivel.

**************************************************************

Sajnos Thuan bíborost a halál megakadályozta abban, hogy kidolgozhassa a jó politikus parancsolt-együttesét, de a lényeget látjuk…

**************************************************************

Ferenc pápa (2013 – )

pace_2GXMFWKdw6La buona politica al servizio della pace