Címke: Magyarország Hozzászólás-láncolat összezárása | Billentyűparancsok

  • Katakomba 2019-10-05 - 19:42 Közvetlen hivatkozás | Hozzászólás
    Címke: , Magyarország,   

    Előszó / Prologue 

    Előszó

    Prologue /english/

    Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
    Zöld ág virított a föld ormain.
    Munkában élt az ember mint a hangya:
    Küzdött a kéz, a szellem működött,
    Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
    S a béke izzadt homlokát törölvén
    Meghozni készült a legszebb jutalmat,
    Az emberüdvöt, melyért fáradott.
    Ünnepre fordúlt a természet, ami
    Szép és jeles volt benne, megjelent.

    Öröm – s reménytől reszketett a lég,
    Megszülni vágyván a szent szózatot,
    Mely által a világot mint egy új, egy
    Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
    Hallottuk a szót. Mélység és magasság
    Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
    Megszünt forogni egy pillantatig.
    Mély csend lön, mint szokott a vész előtt.
    A vész kitört. Vérfagylaló keze
    Emberfejekkel lapdázott az égre,
    Emberszivekben dúltak lábai.
    Lélekzetétől meghervadt az élet,
    A szellemek világa kialutt,
    S az elsötétült égnek arcain
    Vad fénnyel a villámok rajzolák le
    Az ellenséges istenek haragját.
    És folyton-folyvást ordított a vész,
    Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
    Amerre járt, irtóztató nyomában
    Szétszaggatott népeknek átkai
    Sohajtanak fel csonthalmok közől;
    És a nyomor gyámoltalan fejét
    Elhamvadt várasokra fekteti.
    Most tél van és csend és hó és halál.
    A föld megőszült;
    Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
    Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
    Ki megteremtvén a világot, embert,
    E félig istent, félig állatot,
    Elborzadott a zordon mű felett
    És bánatában ősz lett és öreg.

    Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
    S az agg föld tán vendéghajat veszen,
    Virágok bársonyába öltözik.
    Üvegszemén a fagy fölengedend,
    S illattal elkendőzött arcain
    Jókedvet és ifjuságot hazud:
    Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
    Hová tevé boldogtalan fiait?

    I wrote this when the sky was still serene.
    When blossoming boughs beautified the earth.
    When mankind laboured like the humble ants,
    When spirit soared, and hands were hard at work,
    The thoughtful mind alive, the heart in hopes,
    When peace could dry her tired brow at last,
    Presenting that most glorious reward,
    The happiness of man, her noble aim.
    All nature celebrated, everything
    Benign or beautiful, came out to feast.

    Delight and hope were trembling in the air,
    Expectant of the grand inauguration,
    Addressing all the world in lofty phrases
    In tones to suit a better, new creation.
    We heard the word. Its sound reverberated
    On high and in the deep. For but a moment
    The mighty universe had ceased rotating.
    Then all fell silent, lull before the storm.
    The tempest broke, its blood-congealing hands
    Were lobbing human skulls into the sky,
    Its feet were wading deep in human hearts,
    And life was wilting in its baneful breath.
    The torchlight of the spirit died away,
    And on the fading forehead of the sky
    A lightning etched the otherwordly lines
    Of hostile gods in black, bloodthirsty temper.
    The tempest blasted, bellowed like a madman,
    A rabid monster raging at the world,
    And where it went, along the bloody way
    The curses of a butchered populace
    Are rising from the steaming hecatombs
    And devastation rests her weary head
    On grey incinerated city ruins.
    It’s winter now and death and snow and stillness,
    The earth turned white;
    Not hair by hair as happy people do,
    It lost its colour all at once, like God,
    Who on the sixth day, crowning his creation,
    Gave life to man, the godly-beastly mongrel,
    And shattered by the grim monstrosity
    His sorrow turned Him white and very old.

    When spring, the makeup-mistress comes again,
    The aged earth may take a periwig
    And find a frilly frock of daffodils.
    The ice may thaw out on her glassy eyes,
    Her perfume-scented, painted-on complexion
    Pretending youth and faking happiness;
    Ask then the aging, wrinkled prostitute
    What has she done to her unhappy sons?

    Vörösmarty Mihály (1850-’51.)

    Translation: Zollman, Peter ( ⇒⇒ Deutsch)

    1849. október 6.

    Vörösmarty Mihály: Előszó — Elmondja: Sinkó László (⇒⇒Elmondja: Bessenyei Ferenc)

    Pannonia! Vergiss Deine Todten Nicht, Als Kläger Leben Sie!”

    (Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!)

    2019. október 6.

    Avagy virág vagy te?

    ⇑Tartalom⇑

     
  • Katakomba 2019-05-06 - 03:09 Közvetlen hivatkozás | Hozzászólás
    Címke: , , Magyarország   

    Hogyan lehet, ha nem lehet? Szavazzunk! 

    Megosztás

    ⇑Tartalom⇑

     
  • Katakomba 2019-03-28 - 20:06 Közvetlen hivatkozás | Hozzászólás
    Címke: , , , , Magyarország,   

    Hogyan tovább, Magyarország? 

    Hozzászólás || Követem ⇓ Megosztás ⇓

     

    ⇑Tartalom⇑

     
c
új bejegyzés készítése
j
következő bejegyzés / következő hozzászólás
k
előző bejegyzés / előző hozzászólás
r
Hozzászólás
e
Szerkesztés
o
hozzászólást mutat / elrejt
t
Vissza a lap tetejére
l
belépéshez
h
segítséget mutat / elrejt
shift + esc
Megszakítás