⇓ Megosztás ⇓
Hittani Kongregáció: “Libertatis conscientia” (1986.)
Instruction on certain aspects of the “Theology of Liberation” – Libertatis nuntius
[English, French, German, Italian, Polish, Portuguese, Spanish]
Magyarul:
Részletek
1. AZ EGYHÁZ TÁRSADALMI TANÍTÁSÁNAK TERMÉSZETE
Az evangéliumi üzenet és a társadalmi élet
72. Az egyház társadalmi tanítása egyfelől az evangéliumi üzenetnek és az ebben rejlő követelményeknek ‒ amelyek az Isten és a felebarát iránti szeretet parancsolatában, valamint az igazságosság követelményében foglalhatók össze [106] ‒, másfelől a társadalom életéből eredő problémáknak a találkozása nyomán született meg. Az emberi tudás és tudományok bevonása révén ez a tanítás hittani elvvé vált: az evilági élet erkölcsi kérdéseire vonatkozik, s megfelelően számításba veszi a problémák technikai vonatkozásait, de mindig azért, hogy morális szempontból alkosson ítéletet.
Ez a tanítás, amely lényegében a cselekvésre irányul, a történelem változó körülményeihez igazodva fejlődik. Éppen ezért, miközben az ihletést mindenkor érvényes elvek adják, a tanítás feltételes ítéleteket is tartalmaz. Távolról sem képez zárt rendszert, állandóan nyitva áll az új kérdések számára, amelyek folyamatosan felbukkannak, megköveteli minden tekintély, tapasztalat és szakértelem bevonását.
A humanitásban jártas egyház társadalmi tanítása révén a gondolkodási kiindulópontok és ítéletalkotási kritériumok egységét nyújtja [107], s ilyen formán a cselekvési irányelvek egységét is [108], hogy megvalósuljanak azok a mélyreható változások, amelyeket a nyomor és az igazságtalanság helyzetei követelnek, s hogy e megvalósulás oly módon történjen, amely valóban az emberek javát szolgálja.
Az alapvető elvek
73. A szeretet legmagasabb rendű parancsolata elvezet minden egyes ‒ Isten képére teremtett ‒ ember méltóságának teljes elismeréséhez. Ebből a méltóságból természetes jogok és kötelességek adódnak. Abban a fényben, amely Isten képéből sugárzik, egész mélységében megmutatkozik a szabadság, az emberi személyiség lényeges kelléke; a társadalmi élet tevékeny és felelős alanyai az emberi személyiségek. [109]
Az alaphoz, amely nem egyéb, mint az ember méltósága, szorosan kötődik a szolidaritás elve és a segítségnyújtás elve.
Az első elv értelmében az embernek felebarátaival együtt hozzá kell járulnia a társadalom közös javához, minden szinten. [110] Ezzel az egyház tanítása szembeszegül a társadalmi vagy politikai individualizmus minden formájával.
A második elv értelmében sem az állam, sem a társadalom nem helyettesítheti soha a személyek és a kisebb közösségek kezdeményezését és felelősségét azokban a szektorokban, amelyekben a személyek és kisebb közösségek cselekedni tudnak, és az állam vagy a társadalom nem semmisítheti meg a személyek és közösségek szabadságához szükséges mozgásteret [111] Így az egyház társadalmi tanítása szembeszegül a kollektivizmus minden formájával.
Az ítéletalkotás szempontjai
74. Ezek az elvek megalapozzák a társadalmi helyzetek, struktúrák és rendszerek értékelésének kritériumait.
Az egyház ilyenformán habozás nélkül elítéli azokat az élethelyzeteket, amelyek támadást jelentenek az ember méltósága és szabadsága ellen.
Másrészt, az említett kritériumok lehetővé teszik a struktúrák értékének megítélését. A struktúrák mindazon intézmények és gyakorlatok összességét jelentik, amelyeket az emberek már készen találnak, vagy maguk hoznak létre, nemzeti és nemzetközi síkon, s amelyek irányítják vagy szervezik a gazdasági, társadalmi és politikai életet. E struktúrák, bár szükségesek, gyakran hajlamossá válnak a megmerevedésre, olyan mechanizmusokká történő kristályosodásra, amelyek viszonylag függetlenek az emberi akarattól, megbénítva vagy akadályozva ilyen módon a társadalmi életet, igazságtalansághoz vezetve. Ám ezek a struktúrák mindenkor az ember felelősségétől függenek, nem pedig valamiféle történelmi determinizmustól, hiszen az ember módosíthatja a struktúrákat.
Az intézmények és a törvények, amikor összhangban vannak a természettörvénnyel és a köz javát szolgálják, szavatolják a személyek szabadságát és fejlődését. Nem lehet elítélni a törvény minden korlátozó vonását, sem a jogállam stabilitását, ha az állam méltó a jogállam névre. Beszélhetünk tehát a bűn által meghatározott struktúrákról, de általánosságban a struktúrák nem ítélhetők el.
Ezek az ítéletalkotási kritériumok vonatkoznak a gazdasági, társadalmi és politikai rendszerekre is. Az egyház társadalmi tanítása nem javasol egy bizonyos rendszert, de alapelveinek fényében lehetőséget ad mindenekelőtt annak felismerésére, milyen mértékben vannak vagy nincsenek összhangban a létező rendszerek az emberi méltóság követelményeivel.
A személyek primátusa a struktúrák fölött
75. Az egyház természetesen tudatában van ama problémák bonyolultságának, amelyekkel a társadalmak kénytelenek szembenézni, s annak is, milyen nehéz e problémákra megfelelő megoldásokat találni. Mindazonáltal, az egyház úgy véli, elsősorban az egyének szellemi és erkölcsi képességeit kell mozgósítani, a belső megtérés állandó követelményét, ha a cél olyan gazdasági és társadalmi változások elérése, amelyek igazán az embert szolgálják.
Amennyiben az egyénnel, méltóságának követelményeivel szemben a struktúrák és a technikai szervezés kapja meg a primátust, ebben materialista antropológia tükröződik, s ez a primátus ellentétes az igazságos társadalmi rend építésével. [112]
A szabadság és a szív megtérése prioritásának elismerése azonban semmiképpen nem szünteti meg az igazságtalan struktúrák megváltoztatásának szükségességét. Teljesen indokolt tehát, hogy azok, akiket elnyomás sújt a gazdaság vagy a politikai hatalom birtokosai részéről, erkölcsi szempontból elfogadható eszközökkel igyekeznek szert tenni olyan struktúrákra és intézményekre, amelyek keretében valóban megvalósul jogaik tiszteletben tartása.
Mindamellett kétségtelen, hogy a személyek java érdekében létrehozott struktúrák önmagukban nem képesek gondoskodni az egyének javáról, szavatolni a személyek jogainak érvényesülését. Ennek bizonyítéka a korrupció, amely az irányítók körében tapasztalható egyes országokban, valamint az állami bürokrácia, amely lerombol mindennemű tisztességes társadalmi életet. Az egészséges társadalom létezésének feltétele az erkölcsi tisztaság. Egyszerre kell tehát munkálkodni a szívek átalakításáért és a struktúrák javításáért, mert a bűn, amely az igazságtalanság helyzeteinek forrása, valójában és elsődlegesen a személy szabadságából, egyéni akaratából születik meg. Csak másodlagos, származtatott értelemben alkalmazható ez a struktúrákra, csak így lehet „társadalmi bűnről” beszélni. [113]
Másfelől, a felszabadítás folyamatában nem lehet elvonatkoztatni a nemzet történelmi helyzetétől, sem megkárosítani egy nép kulturális azonosságát. Következésképpen nem szabad tétlenül tudomásul venni és még kevésbé szabad támogatni olyan csoportok működését, amelyek erőszakkal vagy a közvélemény manipulálásával hatalmukba kerítik az állami apparátust, és a hatalommal visszaélve a közösségre kényszerítenek egy kívülről hozott ideológiát, amely ellentétes a nép igazi kulturális értékeivel. [114] Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell az értelmiségiek súlyos erkölcsi és politikai felelősségére.
Cselekvési irányelvek
76. Az ítéletalkotás alapelvei és kritériumai ihletik a cselekvési irányelveket: minthogy az emberi társadalom közös java a személyek érdekét szolgálja, a cselekvési eszközöknek összhangban kell lenniük az emberi méltósággal és elő kell mozdítaniuk a szabadság szellemében történő nevelést. Itt lelhető fel az ítéletalkotás és a cselekvés egyik biztos szempontja: nincs igazi felszabadítás, ha kezdettől fogva nem érvényesül a szabadságjogok tiszteletben tartása.
A felszabadítás elkerülhetetlen útjaként bemutatott erőszakhoz való, módszeres folyamodást el kell ítélni, pusztító hatású illúzióként, amely új szolgaság felé nyitja meg az utat. Hasonló határozottsággal kell elítélni azt az erőszakot, amelyet jómódúak gyakorolnak a szegényekkel szemben, a rendőri önkényt, akárcsak a kormányzati rendszer szintjére emelt erőszak minden formáját. Ezekben a szektorokban képesnek kell lenni a tanulságok levonására a történelem ama tragikus eseményeiből, amelyek századunkban zajlottak le és zajlanak még ma is. Többé nem fogadható el a közhatalmak bűnös tétlensége bizonyos demokráciákban, ahol férfiak és nők nagy tömegének társadalmi körülményei távolról sem felelnek meg az alkotmányosan szavatolt egyéni és társadalmi jogok követelményeinek.
A harc az igazságosságért
77. Noha támogatja olyan társulások ‒ például a szakszervezetek ‒ megteremtését és tevékenységét, amelyek a dolgozók jogainak és jogos érdekeinek védelméért, valamint a társadalmi igazságosságért küzdenek, az egyház ezzel nem fogadja el azt az elméletet, amely az osztályharcban látja a társadalmi élet strukturális dinamizmusát. Az a cselekvés, amelyet az egyház javasol, nem az egyik osztály küzdelme egy másik ellen, az ellenfél megsemmisítése végett; e cselekvés kiindulópontja nem lehet valamiféle eltévelyedett alárendelődés egy állítólagos történelmi törvényszerűségnek. Az egyház nemes és ésszerű harcot javasol, az igazságosság és a társadalmi szolidaritás szellemében. [115] A keresztény mindig a párbeszéd és a kölcsönös megértés útját részesíti előnyben.
Krisztus adta nekünk azt a parancsolatot, hogy szeretni kell ellenségeinket. [116] Így az evangélium szellemében történő felszabadítás összeegyeztethetetlen a mások iránti gyűlölettel, akár egyénileg, akár kollektív módon, tehát az ellenség iránti gyűlölettel is.
A forradalom mítosza
78. A súlyos igazságtalanság helyzetei bátorságot követelnek a mélyreható reformok megvalósítására és az indokolatlan kiváltságok megszüntetésére. Ám azok, akik a reformok útját elvetik, s ehelyett a forradalom mítoszát választják, nem csupán olyan ábrándot kergetnek, amely szerint egy negatív helyzet felszámolása önmagában elegendő egy emberibb társadalom megteremtésére, hanem egyenesen hozzájárulnak a totalitárius rendszerek létrejöttéhez. [117] Az igazságtalanságok elleni küzdelemnek nincs értelme, ha nem azzal a szándékkal vívják, hogy olyan, új társadalmi és politikai rendszert hozzanak létre, amely összhangban van az igazságosság követelményeivel. Az igazságosságnak már az új rend kialakításának szakaszaira is rá kell nyomnia bélyegét. Az eszközökre vonatkozóan is létezik erkölcsiség. [118]
A végső eszköz
79. Különös tiszteletben kell tartani ezeket az elveket a fegyveres harchoz folyamodás végletes esetében, amelyet a Hittani Kongregáció végső megoldásnak minősített, amennyiben véget kell vetni „egy nyilvánvaló és tartós zsarnokságnak, amely súlyos károkat okoz az ember alapvető jogai síkján és veszélyes mértékben árt egy országban a köz javának”. [119] Ennek az eszköznek a konkrét alkalmazása azonban csak akkor engedhető meg, ha már megtörtént a helyzet igen alapos értékelése. Tekintettel az erőszakhoz folyamodás területén felhasznált technikai eszközök folyamatos fejlődésére és az erőszak alkalmazásában rejlő veszélyek növekvő súlyosságára, nem kevésbé sikert ígérő és az erkölcsi elvekkel jobban összhangban levő utat nyit az az eljárás, amelyet manapság „passzív ellenállásnak” neveznek.
Sem a fennálló hatalom, sem a felkelők csoportjai részéről soha nem szabad elfogadni a bűnös eszközökhöz való folyamodást, amilyenek például a lakosság rovására elkövetett megtorlások, a kínzások, a terrorizmus módszerei és a szándékos provokációk, abban a tudatban, hogy a tömegtüntetések emberek halálával járnak. Ugyanígy elfogadhatatlanok a gyűlöletes rágalomhadjáratok, amelyek lelki vagy erkölcsi téren megsemmisíthetnek egy személyt.
A világiak szerepe
80. Nem az egyház lelkipásztorainak feladata a közvetlen beavatkozás a társadalmi élet politikai felépítésébe és megszervezésébe. Ez a világiak feladata, akik saját kezdeményezésük alapján, polgártársaikkal együtt tevékenykednek. [120] Munkájukat annak tudatában kell végezniük, hogy az egyház célja Krisztus királyságának kiterjesztése, annak érdekében, hogy minden ember sértetlen legyen, és így a világ valóban Krisztus világává váljék. [121]
A megváltás műve ilyenformán elválaszthatatlanul kötődik ahhoz a törekvéshez, amely e világban az emberi élet körülményeinek megjavítására irányul. /…/
Az iránymutatásnak, amely az egyház társadalmi tanításából ered, ösztönöznie kell a nélkülözhetetlen technikai és tudományos ismeretek megszerzését. Ez az iránymutatás arra is ösztönöz, hogy folytatódjék a jellem erkölcsi formálása és a szellemi élet elmélyülése. Elveket és bölcs tanácsokat szolgáltatva, az egyház társadalmi tanítása nem szünteti meg annak szükségességét, hogy nevelni kell arra a politikai óvatosságra, amelyet megkövetel az emberi realitások kormányozása, irányítása.
2. A MÉLYREHATÓ ÁTALAKÍTÁS
EVANGÉLIUMI KÖVETELMÉNYEI
81. Példátlan kihívással kell szembenézniük manapság azoknak a keresztényeknek, akik azért munkálkodnak, hogy megvalósuljon „a szeretet civilizációja”, magában foglalva az evangélium egész etikai-kulturális örökségét. Ez a feladat megköveteli az újabb gondolkodást mindarról, ami a szeretet legmagasabb rendű parancsolatának viszonyát alkotja a maga teljes bonyolultságában szemlélt társadalmi renddel.
E mélyreható gondolkodás egyenes következménye az olyasfajta, merész cselekvési programok kidolgozása és valóra váltása, amelyek célja férfiak és nők millióinak társadalmi és gazdasági felszabadítása, olyan millióké, akik tűrhetetlen gazdasági, társadalmi és politikai elnyomás körülményei közepette élnek.
Ennek a cselekvésnek nagyszabású erőfeszítéssel kell megkezdődnie a nevelés területén: a nevelés a munka civilizációjára, nevelés a szolidaritásra, mindenkinek a hozzájutása a kultúrához. /…/
A „szabadságjogok” és a részvétel
95. A nevelés, amely lehetővé teszi a kultúrához való hozzájutást, egyszersmind a szabadságjogok felelősségteljes gyakorlására történő nevelést is jelent. Ezért nem képzelhető el igazi fejlődés, ha az nem olyan társadalmi és politikai rendszerben történik, amely tiszteletben tartja a szabadságjogokat, és hozzájárul azok bővítéséhez mindenkinek a részvétele révén. Ez a részvétel különféle alakokat ölthet; szükséges azonban, hogy szavatolja a megfelelő pluralizmust a társadalmi intézményekben és kezdeményezésekben. A részvétel, főleg az állami hatáskörök elkülönítésével, gondoskodik az emberi jogok gyakorlásáról, védelmezve az embert az állami hatalom lehetséges visszaéléseivel szemben is. A társadalmi és politikai életben való részvételből senkit nem lehet kizárni a nem, a faj, a bőrszín, a társadalmi helyzet, a nyelv vagy a vallás miatt. [139] Sok országban korunk egyik legfeltűnőbb igazságtalansága a nép kiszorítása a kulturális, társadalmi és politikai élet peremére.
Amikor a politikai hatóságok szabályozzák a szabadságjogok gyakorlását, a közrend és a biztonság fenntartásának követelményeit nem használhatják fel ürügyként e szabadságjogok módszeres korlátozására. A szabadság és a szabadságjogok értékét nem nyomhatja el az állítólagos „nemzetbiztonság” elve, sem a leszűkített gazdasági szemlélet, sem a társadalmi élet totalitárius koncepciója. [140]…
******************************************
Kapcsolódó oldalak:
A felszabadítás teológiája (1965 -)
Compendio della Dottrina Sociale della Chiesa (2004.) / Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma (2004.)
Katakombablog 
Hozzászólás