XXIII. János pápa MATER ET MAGISTRA kezdetű enciklikája. 1961.

A fordítás alapja: ACTA APOSTOLICAE SEDIS LII (1961). Fordította: DÉR KATALIN

Szociális enciklika

Részletek

51. Először is szögezzük le, hogy a gazdasági életben a döntő szerep a magánkezdeményezéseké kell legyen, akár egyénektől, akár közös érdekek kielégítésére különféle módokon szervezett csoportoktól erednek ezek.

52. Ám az elődeink által korábban már kifejtett okok miatt szükséges ezen a területen az államhatalom jelenléte is, hogy közbelépésével az anyagi javak megfelelő növekedését előmozdítsa, úgy, hogy ez a társadalom haladásához, ennélfogva a közjó növekedéséhez vezessen.

53. Az államnak ez a támogató, ösztönző, szervező, hiánypótló és kiegészítő gondoskodása „a szükséges és elégséges segítségnyújtás elvén”, az úgynevezett szubszidiaritás-elven alapul [24], melynek tartalmát XI. Pius a Quadragesimo anno kezdetű enciklikában fejtette ki: „A társadalomelmélet szilárd és örökérvényű elve az a rendkívülien fontos alapelv, amelyet sem megcáfolni, sem megváltoztatni nem lehetséges. Ez így szól: amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt a hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni tilos; éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének fölforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és bennerejlő erejénél fogva segíteni – szubszidiálni – köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha nem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat.” [25]

54. Könnyen belátható, hogy ma a tudomány újabb eredményei mellett, a termelés és az anyagi eszközök növekedésének jelenlegi színvonalán az államhatalmaknak a korábbiaknál sokkal nagyobb lehetőségük van egyrészt arra, hogy a gazdaság különböző szférái közötti, az egy országon belüli régiók közötti, illetve a világ egyes országai közötti feszültségeket csökkentsék; nagyobb lehetőségük van másrészt arra, hogy az eltérő gazdasági fejlődésből adódó működési zavarokat megfelelő keretek közé szorítsák; és végül arra, hogy hatásos intézkedésekkel vegyék elejét a tömeges munkanélküliség kialakulásának. Ezért az államvezetéssel szemben, amelynek feladata a közjóról gondoskodni, újból és újból az a követelmény fogalmazódik meg, hogy a gazdasági életben sokrétű, a korábbinál mindig szélesebb körű és rendszeresebb tevékenységet fejtsen ki annak érdekében, hogy az állam szervezete, intézményei, eszközei és cselekvési stratégiái kellőleg alkalmasak legyenek a fönti célkitűzés megvalósítására.

55. Mindenkor érvényben kell azonban maradnia annak az elvnek, hogy az állami tekintély gondoskodása gazdasági téren – bármilyen széleskörű, bármennyire mélyen behatol egy közösség legbensőbb szféráiba is – olyan gondoskodás legyen, amely nem csak hogy nem korlátozza az egyének cselekvési szabadságát, hanem ellenkezőleg, növeli azt, mégpedig úgy, hogy a személyiség alapvető jogai csorbítatlanok maradjanak. Az alapvető jogok közé kell sorolni az egyénnek azt a jogát és kötelességét, hogy a saját és övéi életét normális szinten fenntartsa: ebből adódik, hogy mindenfajta gazdasági rendszernek lehetőséget, egyre kevésbé korlátozott lehetőséget kell teremtenie mindenki számára jól jövedelmező munkavégzésre.

56. Egyébként éppen a fejlődés tényleges menete alapján bizonyul egyre helyesebbnek az a belátás, hogy jól szervezett és prosperáló emberi társadalom kizárólag úgy létezhet, ha a magánszemélyek és az állami vezetés a gazdasági életben együttműködnek, és ha ezt kölcsönös és egyetértő erőfeszítéssel teszik, mégpedig olyan módon, hogy a funkciók elosztása a két fél között a lehető legoptimálisabban megfeleljen a közjó változó – a körülmények és a viselkedési normák változásait követő – szükségleteinek.

57. A világszerte zajló folyamatokból azt a tanulságot vontuk le, hogy ahol az egyéni kezdeményezésnek nincs tere, ott a politikában elnyomó önkény uralkodik el, sőt sok tekintetben megbénul a gazdaság is, annyira, hogy száz meg száz alapvető közszükségleti cikkben hiány támad, hiány támad azokban a javakban, amelyek nem pusztán a testi, de a lelki szükségletek kielégítésére is szolgálnak. Mert éppen ezeknek a cikkeknek és javaknak a megszerzése az, amire az egyéni szorgalom és a képességek csodával határos módon ösztönözhetők és mozgósíthatók.

58. Ahol viszont az állam egyáltalán nem, vagy hiányosan tesz eleget kötelezettségének a gazdaság területén, ott működési zavarok keletkeznek, föltartóztathatatlanul sodorva az államot a szakadék felé, és a szűkölködő többséget a tisztességre fittyet hányva zsákmányolják ki a gazdagok, mert sajnos ez a fajta köztudottan mindig és mindenütt gyökeret vert a történelem során, mint konkoly a búzaföldön. /…/

78. Fel kell azonban hívni a figyelmet, hogy a munkabér és a megtermelt haszon viszonyát a közérdek figyelembe vételével kell megállapítani, értve ezen úgy az adott ország, mint a világ népeinek érdekét.

79. Az elsőt, az ország egészének érdekét illetően a következőket kell számításba venni: a lehetőség szerint általános foglalkoztatás szempontját; azt a célt, hogy a nemzeten belül, és a munkásság sorain belül se keletkezhessenek a többiek rovására privilegizált csoportok; a bérek és az árak viszonya megfelelő legyen; továbbá nyíljék mód a lehető legtöbb ember számára a javak megszerzésére és magas színvonalú szolgáltatások igénybe vételére; a gazdaság különböző szférái, tehát a mezőgazdaság, az ipar és a szolgáltató ágazatok között mutatkozó egyenlőtlenségeket vagy teljes egészében föl kell számolni, vagy legalábbis határozottan korlátozni kell; a gazdasági fejlődéshez alkalmas módon hozzá kell igazítani a közsszolgáltatások fejlődését, elsősorban az állami közsszolgáltatásokét; a termelési eljárásoknak az anyagi lehetőségekhez mérten követniök kell a tudomány és a technika fejlettségi szintjét; végül pedig mindezt úgy kell megvalósítani, hogy a magasabb életszínvonal megteremtése ne csupán a jelen céljait szolgálja, hanem a jövő érdekeire is tekintettel legyen.

80. A másik szempont, a nemzetközi érdek szempontja pedig egyértelműen azt követeli, hogy a népek között a gazdasági felemelkedésért folyó versenyből száműzzék a tisztességtelen módszereket; hogy a gazdaságban erősödjék az egyetértés és a gyümölcsöző baráti együttműködés szelleme; és végül, hogy a gazdaságilag szegényebb országok fejlődését a többi állam hatékony támogatással segítse.

81. De akár az egyes államok érdekéről, akár a nemzetközi gazdaság érdekéről van szó, ezeket a szempontokat a termelés növekményének elosztásánál akkor is figyelembe kell venni, amikor a vállalatok termelésirányítóinak jövedelmét állapítják meg felelősségviselésük nyomán, illetve amikor a tőkések hasznát határozzák meg tőkebefektetésük címén. /…/

Az emberi méltóság

82. Az igazságosság követelményeihez azonban nem csupán a munkával megtermelt javak elosztásának elveit kell hozzáigazítani, hanem azokat a körülményeket is, amelyek között ezeket a javakat előállítják. Az emberi természetben gyökeredzik ugyanis az a szükségszerű igény, hogy amikor munkájával létrehoz valamit, akkor egyrészt a végzendő munka belső logikáját kövesse, másrészt e munkában önmagát valósítsa meg.

83. Következik ebből, hogy ha a termelésben olyan módszereket és olyan munkakörülményeket vezetnek be, amelyek a munkát végzők emberi méltóságát veszélyeztetik, felelősségérzetét gyengítik, vagy cselekvési szabadságát megsemmisítik, úgy a gazdaság ilyen rendszerét az igazságosságtól még akkor is idegennek kell ítélnünk, ha belőle a termelés mégoly hatalmas volumene származnék, vagy ha a haszon elosztása a jogszerűség és a méltányosság szabályaihoz igazodnék is.

Egy gyakorlati irányelv

84. Persze a gazdasági élet területén sem lehet egységesen meghatározni, milyen viszonyok állnak a leginkább összhangban az emberi méltósággal, milyenek ösztönzik legjobban az emberek felelősségtudatát. Igen helyesen fogalmazta meg boldog emlékezetű elődünk, XII. Pius ennek irányelveit: „A kis- és középtulajdonosokat – parasztokat, iparosokat, kereskedőket, vállalkozókat – védelemben és támogatásban kell részesíteni; helyes továbbá, ha érdekvédelmi szervezetekbe tömörülnek, hogy a ma csak nagyvállalatok által élvezett előnyöket és profitlehetőségeket a maguk számára is biztosítsák; a nagyvállalatoknál viszont azt kell elérni, hogy a munkaszerződéseket – valamilyen értelemben módosítva – társulási szerződéssel egészítsék ki.” [30]

Kisvállalkozások és szövetkezetek

85. Mindezek okán tehát a közérdek szempontjaival és a műszaki haladással összhangba hozva védeni és támogatni szükséges a kisebb ipari, illetve a családi mezőgazdasági vállalkozásokat, valamint a szövetkezeti csoportokat, különösen azokat, amelyek az előzőek munkáját kiegészítik és segítik.

86. A mezőgazdasági vállalkozásokról alább még beszélünk, most helyénvalóbbnak látjuk, hogy az ipari vállalkozásokról és szövetkezetekről ejtsünk szót.

87. Elöljáróban föl kell hívjuk a figyelmet annak fontosságára, hogy az ilyen típusú vállalkozások, kezdeményezések valóban életképesek legyenek és virágozzanak; hogy termelési eszközeiket, termelésük módját tekintve folyamatosan alkalmazkodjanak a tudomány és a technika haladásával, az emberek szükségleteinek, igényeinek változásával napról napra megújuló körülményekhez. Ezt maguk az iparosok, a munkások, illetve szövetkezeti tagok biztosíthatják a legmegfelelőbben.

88. A mondott cél elérésének alkalmas eszköze egyrészt a megfelelő általános és szakirányú képzés, másrészt a munkásokat összefogó szakmai szervezetek léte. Helyénvaló továbbá, ha az állam megfelelő gondoskodással veszi körül ezeket az oktatás, az adóztatás, a hitelfeltételek, a biztosítási rendszer és általában a szociálpolitika terén.

89. Ez az állami gondoskodás egyebek mellett azért is üdvös és ajánlatos a kistulajdonosok és a szövetkezetek esetében, mert bennük valódi értéket termelnek, hozzájárulnak az emberi életminőség megteremtéséhez.

90. Éppen ezért atyai szívvel buzdítjuk is arra szeretett kedves gyermekeinket, a kisvállalkozókat és a szövetkezetek tagjait, mindannyiukat szerte a világon, hogy érezzék át mélységesen az államban betöltött roppant nemes küldetésüket, mint olyan emberek, akik működésükkel napról napra erősebben szíthatják föl polgártársaik minden rétegében a felelősségérzetet és a szolidaritás szellemét, fölkelthetik az igényt a többiekben az újfajta, kiváló, minőségi munkára.

A munkások felelősségteljes részvétele a közép- és nagyvállalatok életében

91. Sőt éppúgy, mint elődeinknek, Nekünk is meggyőződésünk, hogy a munkások jogosan követelnek részt maguknak a vállalat életéből, amelyhez tartoznak, hiszen – benne dolgoznak. Nem gondoljuk lehetségesnek, hogy konkrétan és részletekbe menően szabályozni lehetne, mekkora és milyen legyen ez a részvétel, mivel az az egyes vállalatok helyzete alapján állapítandó meg, és az távolról sem egyforma mindenhol, olyannyira, hogy éppenséggel még ugyanannál a vállalatnál is sokszor állnak be hirtelen jött gyökeres helyzetváltozások. Még sincs kétségünk, hogy a dolgozóknak tevőleges részt kell kapniok az őket foglalkoztató magán- vagy állami vállalatok ügyeiből, és ennek természetszerűleg azt kell céloznia, hogy a vállalat az emberi együttélés magasabbrendű formájának legyen a színtere, hogy a partnerkapcsolat szelleme határozza meg a résztvevők szükségleteit, a különböző felelősségek és funkciók elosztását. /…/

A munkások részvétele – minden szinten

97. Mindenki jól láthatja, hogy korunkban a munkás szervezetek száma megnőtt, jogi helyzetük sok államban és nemzetközi szinten egyaránt rendezett; a munkásokat itt nem annyira az osztályharcra, hanem inkább partnerségen alapuló társadalmi összefogásra buzdítják, ami elsősorban a munkások és a munkáltatók szervezetei közötti szerződések útján jön létre. Jó, ha felhívjuk a figyelmet, mennyire szükséges, vagy legalábbis praktikus, ha a munkásoknak lehetőségük van saját javaslataik és szempontjaik elmondására vállalatukon kívül is, sőt a társadalmi élet minden területén.

98. Ennek alapja nyilvánvalóan az, hogy az egyes termelő vállalatok, bármekkorák is, bármennyire eredményesek vagy országos jelentőségűek is, szorosan kötődnek az adott ország nemzetgazdaságának és társadalmának adott általános állapotához, amelytől az ő eredményességük is függ.

99. Nem az egyes termelő üzemek feladata annak eldöntése, mi használ leginkább a gazdaság általános helyzetének; ez az állami vezetésre meg a gazdaság különböző szféráiban tevékenykedő nemzeti vagy nemzetközi szervezetekre tartozik. Nyilvánvaló tehát, hogy helyes, sőt szükséges is, hogy az állami vezetésben, illetve az említett szervezetekben a tulajdonosokon vagy képviselőiken kívül jelen legyenek a munkások is, vagy azok, akiknek feladata a munkások jogait, érdekeit, kívánalmait védelmezni. /…/

115. Ha valaha, hát ma különösen fontos leszögezni annak szükségességét, hogy a magántulajdon szélesebb körre terjedjen ki, mert ma, mint már említettük, emelkedik azoknak a nemzeteknek a száma, amelyek gazdasága szinte napról-napra fejlődik. Ezért a gyakorlatban bevált sokféle módszer okos alkalmazásával nem lesz nehéz dolguk az államokban úgy hangolni össze gazdasági és társadalmi fejlődésüket, hogy könnyebben és szélesebb körben jussanak hozzá az emberek olyan típusú magántulajdontárgyakhoz, mint például a tartós fogyasztási cikkek, a ház, a földbirtok, a kisipari műhelyek, a családi mezőgazdasági vállalkozások felszerelése, értékpapírban lekötött közép- és nagyüzemi tőkeberuházások: mindez igen jó eredményeket hozott már sok iparilag és társadalmilag fejlett országban.

A társadalmi tulajdon

116. Teljesen nyilvánvaló: az elmondottakból nem következik, hogy az állam és más közösségi intézmények ne birtokolhatnának jogszerűen termelőeszközöket, különösen ha „ezek birtoklásával olyan mértékű hatalom jár, ami magánembernek a köz sérelme nélkül nem engedhető át”. [35]

117. Korunk egyik jellegzetességének tűnik, hogy az állami és egyéb köztulajdon aránya egyre növekszik. Ezért tehát itt is a közjó követelményét kell tekintetbe venni, azt tudniillik, hogy a közhatalomra ezzel egyre nagyobb feladatok is átháramoljanak. Ezen a területen is teljes egészében be kell azonban tartani a már említett szubszidiaritási elvet, azt, hogy az állami és egyéb köztulajdon határait csak addig szabad kiterjeszteni, ameddig a közjó nyilvánvaló és valóságos szükségletei ezt indokolják, elkerülve azt a veszélyt, hogy ezáltal a magántulajdon az indokoltnál szűkebb keretek közé szoruljon, vagy ami még rosszabb, teljesen megszűnjék.

118. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy az állam és a közjogi szervezetek gazdasági vállalkozásait csak olyan emberekre szabad bízni, akik egyrészt kiemelkedő szaktudással rendelkeznek és nagy erkölcsi megbecsülésnek örvendenek, másrészt teljes felelősségtudatukkal a közösséget szolgálják. Ezért tehát munkájukat pártatlanul, éberen és folyamatosan ellenőrizni is kell, nehogy az államigazgatás keretein belüli gazdasági hatalom egy szűk réteg kezébe kerüljön, mert ez teljességgel ellentmond az ország alapvető érdekeinek.

A tulajdon társadalmi funkciója és rendeltetése

119. Elődeink számos alkalommal ismételték azt a tételt is, hogy a magántulajdonhoz való jog társadalmi kötelezettséget is magában foglal. Mert valójában a teremtő Isten akarata szerint a javak összességének elsősorban az a rendeltetése, hogy emberhez méltó életet biztosítson minden ember számára, amint boldog emlékezetű elődünk, XIII. Leó nagy világossággal megfogalmazta Rerum novarum kezdetű körlevelében, ahol ezt olvassuk: „Mindennek a rövid foglalata az, hogy aki Istentől adományul akár külső, anyagi, akár belső, lelki javak nagyobb bőségét kapta, azért kapta, hogy azokat a maga tökéletesítésére, és egyúttal mint az isteni gondviselés szolgálója, mások hasznára fordítsa. »Nagyon vigyázzon, akinek tehetsége van: el ne hallgassa; virrasszon, aki javakban bővelkedik: el ne fáradjon az irgalmas jótékonykodásban; igyekezzék erősen, aki valamilyen mesterséget tud: ossza meg annak ismeretét és hasznát felebarátjával! « (Szt. Gergely, Homil. in Evang. IX n. 7)” [36]

120. Jóllehet korunkban látványosan előtérbe kerülnek és egyre nagyobb jelentőségűek lesznek az államra és a közjogi szervezetekre átruházott feladatok, ebből azonban semmiképp sem következik, hogy a magántulajdon társadalmi funkciója elveszítette volna jelentőségét, ahogy néhányan vélik, mert ez, a társadalmi felelősség mint olyan, pontosan a magántulajdonjogból származik. Szorosan összefügg ezzel a kérdéssel, hogy minden időben számtalan nyomorúság, sok rejtett, de nagyon is követelő szükséglet jelentkezik, amelyekhez a mégoly sokirányú állami gondoskodás sem tud hozzáférni, amelyeket semmiképp sem tud maga orvosolni, úgy hogy itt mindig tág tere nyílik az egyének emberiességének és a keresztény felebaráti szeretetnek. Végül a szellemi javakat szolgáltató vállalkozások vitelére is nyilvánvalóan alkalmasabbak a magánemberek, mint az állami szervek.

121. Ezen a helyen is csak azt hangsúlyozhatjuk, hogy a magántulajdon jogát megerősíti az Evangélium tanító tekintélye. Jézus Krisztust mégis gyakran indította arra a tulajdon látványa, hogy szigorúan megparancsolja a gazdagoknak, osszák meg javaikat a szegényekkel, így nyerjék el a mennyei kincseket: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok. A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok.” [37] És az isteni Mester azt is kijelenti, hogy amit a szegényeknek adunk, Őneki adjuk: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” [38] /…/

A mezőgazdaság: hátrányos helyzetű terület

123. A mezőgazdaságról szólva először arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy – bár Mi nem látjuk úgy, mintha a parasztság száma annyira vészesen leapadt volna, mégis – kétségkívül nagy a falut elhagyó földművesek száma, akik sűrűbben lakott településekre, vagy egyenest a városba költöznek; ez, mivel szinte világjelenség, mely nem ritkán nagy tömegeket érint, nagyon nehezen elhárítható akadályokat gördít az emberhez méltó életmód megvalósítása elé. /…/

Az egyenlő feltételek megteremtése az alapvető közszolgáltatások területén

127. Mindenkinek, de főként az állam vezetőinek elsősorban azon kell fáradozniok, hogy az alapvető közsszolgáltatásokat a vidéken is megfelelően fejlesszék, így például az úthálózatot, a közlekedést, a szállítási, postai és távközlési hálózatot, az egészséges ivóvízszolgáltatást, a lakásépítést, az orvosi és gyógyszertári ellátást, az általános és szakiskolai rendszert és mindazokat az oktatási formákat, amelyek a vallási és az értelmi nevelést szolgálják, végezetül pedig azokat a szolgáltatásokat, amelyek a paraszti vállalkozás korszerű kialakítását és felszerelését segítik. Ha a parasztság emberhez méltó életviteléhez szükséges eszközök hiányoznak, akkor a gazdasági és társadalmi fejlődés a falun megáll, vagy késésben marad, s ennek következtében semmi sem lesz képes az embereket visszatartani attól, hogy elhagyják a földet, és a fluktuáció mértéke teljesen ellenőrizhetetlenné válik. /…/

Speciális gazdaságpolitika a mezőgazdaságban

131. A gazdaság különböző szféráinak harmonikus fejlődéséhez feltétlenül szükség van az állami vezetés bölcs gondoskodására; itt, a mezőgazdasággal kapcsolatban főleg az adókra és egyéb kötelezettségekre, a hitelekre, a társadalombiztosításra, az árképzésre, a feldolgozóipar igényeire és a mezőgazdasági vállalkozások jobb eszközellátottságára kell ügyelni.

Az adózás

132. Az adóztatás gyakorlatát illetően az igazságosság és a méltányosság elsősorban azt követeli, hogy a kirótt adók mértéke összhangban legyen a polgárok anyagi lehetőségeivel.

133. A mezőgazdasági jövedelmek adómegállapításánál a közérdek azt kívánja az állami vezetéstől, hogy vegye tekintetbe: a mezőgazdaságban a haszon egyrészt csak jóval a befektetés után jelentkezik, másrészt súlyosabb kockázatnak van kitéve, ennek következtében a profit növeléséhez szükséges tőkét is nehezebb előteremteni.

Kedvező kamatfeltételű tőke biztosítása

134. Egyértelmű, hogy ilyen körülmények között a tőketulajdonosok szívesebben helyezik el a pénzüket más ágazatokban, mint a mezőgazdaságban. Pontosan ebből az okból nem képesek a mezőgazdasági termelők súlyosabb kamatterheket megfizetni, sőt legtöbbször még a normális tőkepiaci kamatokat sem a vállalkozás viteléhez és továbbfejlesztéséhez szükséges tőke előteremtésekor. Ezért a közjó előmozdítása érdekében nem csupán arra van szükség, hogy az állami hatóságok valamifajta speciális mezőgazdasági hitelpolitikát dolgozzanak ki, hanem arra is, hogy olyan hitelintézeteket állítsanak föl, amelyek elviselhető kamatra biztosítanak tőkét a mezőgazdaságban dolgozóknak.

Szociális biztonságot nyújtó társadalombiztosítás

135. Az is elengedhetetlennek látszik továbbá, hogy kétféle biztosítási rendszert alakítsanak ki, az egyiket a mezőgazdasági termék, a másikat pedig a földműves és családja biztosítására. A tapasztalat és a statisztika azt mutatja, hogy a mezőgazdasági dolgozók átlagjövedelme rendszerint alacsonyabb, mint az iparban, vagy a szolgáltatásban foglalkoztatottaké, de nem teljesen felel meg az igazságosság és a méltányosság követelményének, hogy ezen az alapon a parasztság biztosítottságának, illetve szociális biztonságának alacsonyabb legyen a mértéke, mint a polgárok többi rétegéé, hiszen nem engedhető meg, hogy a biztosításban és az állami gondoskodásban garantált előnyök lényegesen különbözzenek aszerint, hogy valaki a gazdaságnak melyik szektorában dolgozik, és melyikből nyeri bevételeit.

136. A szociális biztonság és biztosítás általában is nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a nemzeti jövedelem az igazságosság és a méltányosság követelményeinek megfelelően oszoljék meg a polgárok között, és éppenséggel a különböző társadalmi rétegek közötti különbségek mérséklésének egyik módja lehet.

A piac szabályozása

137. A föld termésének sajátos természete miatt annak megfelelő árát biztosítani kell, éspedig olyan eszközökkel, amelyeket a közgazdászok dolgoznak ki. Noha az a legmegfelelőbb, ha ezt a garanciát a dolog belső logikáját követő alkalmas szabályozók segítségével maguk az érdekelt szakemberek adják meg, azonban ennek a folyamatnak a szabályozásánál az állami vezetés jelenlététől sem lehet eltekinteni.

138. Ne feledjük, hogy a mezőgazdasági termékek árában többnyire inkább a ráfordított munkát honorálják, mint a termékre eső pénztőkét.

139. Teljes joggal mondja ezzel kapcsolatban boldog emlékezetű elődünk, XI. Pius a Quadragesimo anno kezdetű körlevélben a közjóról szólva, hogy „ahhoz – a közjóhoz – nagyban hozzájárul a bérek helyes aránya”, – de mindjárt hozzá is teszi: „ezzel – a béraránnyal – viszont szorosan összefügg azoknak a termékeknek a helyes piaci áraránya, amelyeket a különböző gazdasági szektorok, a mezőgazdaság, az ipar és az egyéb ágazatok termelnek.” [39]

140. Mivel pedig a föld termékei elsősorban az emberek alapszükségleteinek kielégítésére szolgálnak, árukat is úgy kell megszabni, hogy mindenki meg tudja azokat vásárolni. Csakhogy ebből, valljuk meg, mégis kétségtelenül igazságtalan helyzet származik, mert ezáltal egy teljes társadalmi réteg, éspedig a parasztság kerül rosszabb helyzetbe úgy gazdasági, mint szociális vonatkozásban, hiszen így épp neki lesz kevesebb pénze, hogy megvásárolja az emberhez méltó élethez szükséges (ipari és szolgáltatási) termékeket, ami természetesen látványosan ellentétes a közjó elvével.

A mezőgazdasági bevételek kiegészítése

141. Kívánatos ezért, hogy a mezőgazdasági területekre olyan ipari létesítmények és szolgáltató ágazatok is települjenek, amelyek a mezőgazdasági termék raktározásával, forgalmazásával és feldolgozásával foglalkoznak. Egészítsék ki mindezt a falun további gazdasági és szakmai vonatkozású kezdeményezésekkel. E tervek folyamatos megvalósítása révén a parasztok családtagjainak megfelelő lehetőségük nyílik a jövedelem kiegészítésére, mégpedig úgy, hogy megmaradhatnak saját megszokott környezetükben, megszokott élet- és munkakörülményeik között.

Strukturális agrárpolitika

142. Senki nem tud egymaga általános szabályokat mondaní a mezőgazdaság legmegfelelőbb megszervezésére, hiszen ebben a tekintetben egy ország különböző régióiban is igen eltérőek a körülmények, és még sokkal nagyobbak ezek az eltérések a világ egyes részei esetén. Aki azonban az ember és a család méltóságát a természetes észjárás, vagy még inkább a keresztény tanítás alapján szemléli, az minden mezőgazdasági vállalkozást az ideális emberi közösség mintájára alkotott társas viszonynak fog fel, amelyben úgy az egyes tagok kapcsolatai, mint a vállalkozás egészének irányítása az igazság törvényeihez és a keresztény tanítás elveihez igazodik, és minden erejével azon van, hogy a mezőgazdasági vállalkozásokban végre a kívánatos rend valósuljon meg korszerű formában.

143. A családi mezőgazdasági vállalkozás csak akkor lesz szilárd és teherbíró, ha annyi jövedelmet hoz, amennyi a vállalkozó család emberhez méltó életszínvonalához szükséges. Ahhoz, hogy ez így legyen, egyrészt mindenképpen kiváló szakmai alapképzést kell biztosítani a földműveléssel foglalkozók számára, másrészt továbbképzés formájában meg kell őket ismertetni az új eljárásokkal, s végül szakmai tanácsadással kell segítségükre sietniök a megfelelő szakembereknek. Az is igen ajánlatos, hogy a földművesek közös ügyeik intézésére segélyező szervezetekbe tömörüljenek és szakmai társaságokat hozzanak létre, továbbá, hogy hatékonyan vegyenek részt a közügyekben a társadalmi és politikai szervezetek keretében. /…/

A közjó iránti felelősség

147. A parasztok, csakúgy, mint a dolgozók egyéb rétegei, amikor megfelelő hangsúlyt és nyomatékot kívánnak adni a maguk követeléseinek, ezt soha nem tehetik a közösség értékrendjének és az állam törvényeinek figyelmen kívül hagyásával, ellenkezőleg, arra kell törekedniök, hogy jogaikat és érdekeiket összhangba hozzák a többi réteg jogaival és érdekeivel, meg a közjó szempontjaival. A parasztok, akik legjobb tudásuk szerint a földművelő munka megbecsülésének növekedéséért fáradoznak, joggal követelhetik, hogy az állami vezetés támogassa kezdeményezéseiket és feleljen meg azoknak, – de éppígy nekik is számot kell vetniök a közjó követelményeivel, részt kell venniök annak megvalósításában.

148. Éppen ezért szeretnénk elismerésünket kifejezni mindazoknak a gyermekeinknek, akik szerte a világon akár segélyező szervezetek, akár különféle munkásszövetségek alapításával és erősítésével azon fáradoznak, hogy a parasztok ne csak az őket megillető anyagi jólétet élvezhessék minden országban, de igazságosságban és emberhez méltó módon élhessenek.

Hivatás és küldetés

149. Minthogy a paraszti munkában egyesül mindaz, ami segíti az emberi méltóság, haladás, kiteljesedés megvalósulását, azért az embernek úgy kell tekintenie erre a munkára, mint Istentől eredő és Istenre irányuló megbízatásra, vagyis azt az ember mintegy a gondviselő Istennek kell szentelje, Istennek, aki minden korszakot az ember üdvözlésére rendelt idővé tesz; és végezetül a paraszt valamilyen értelemben magára kell vegye annak terhét, hogy magát és másokat az igazi emberség szintjére emelje.

Az országon belüli régiók egyenletes fejlesztése

150. Gyakori jelenség, hogy egy ország polgárai elsősorban azért jutnak hozzá nagyon különböző mértékben a gazdasági és társadalmi javakhoz, mert olyan vidékeken laknak és dolgoznak, amelyek gazdasági szempontból jobban, illetve kevésbé fejlettek. Ahol ez a helyzet, ott az igazságosság és a méltányosság egyaránt megköveteli az állami vezetéstől, hogy az effajta feszültségeket felszámolják, vagy legalábbis csökkentsék. Az állami vezetés törekedjék a gazdaságilag elmaradott területek ellátására a legalapvetőbb, a kor követelményeinek és a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő szolgáltatásokkal; törekedjék arra, hogy ezek a területek lehetőség szerint lépést tartsanak az országos életszínvonallal. Ehhez a legkörültekintőbb intézkedésekre van szükség, olyanokra, amelyek megszervezik, illetve rendezik a munkahelyteremtést, lakosság betelepülését, a munkabérek mértékét, az adó- és hitelpolitikát és a termelés egyéb ágazatait leginkább ösztönözni képes tőkeberuházásokat. Mindez nem csupán a munkások produktív foglalkoztatását és a vállalkozói kezdeményezéseket ösztönzi, hanem a helyi erőforrások feltárását is.

151. Mindazonáltal az államvezetésnek olyan intézkedéseket kell szorgalmaznia, amelyek egyúttal a közjót, a polgárok egészének javát is szolgálják. Vagyis arra kell folyamatosan ügyelnie, hogy – a közjó érdekét tartva szem előtt – a mezőgazdaság, az ipar és a szolgáltató ágazatok időben egyenletesen, minőségileg harmonikusan fejlődjenek; természetesen az a szándék kell vezesse mindebben, hogy az elmaradott régiók lakói tudatában legyenek: gazdasági, társadalmi és kulturális előrejutásukat egyaránt saját maguk mozdíthatják elő elsősorban, mert állnak ők is az állampolgári méltóságnak azon a szintjén, hogy fejlődésük saját erőfeszítésük eredménye legyen.

152. A gazdaság ágazatainak országon belüli egyenletes fejlődéséért a magánvállalkozóknak is meg kell tenniök képességeik szerint a magukét. Sőt az államvezetés kötelessége a szubszidiaritási elv értelmében úgy támogatni és kedvezményezni a magánkezdeményezéseket, hogy eközben átengedi a vállalkozó magánszemélyeknek a teljes önállóságot, illetve amennyire csak lehetséges, meghagyja azt. /…/

A nemzeti sajátosságok figyelembe vétele

169. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a gazdaságilag fejlődő országoknak megvannak a maguk sajátos és jól látható jellegzetességei, amelyek földrajzi környezetükből, vagy ősi és értékhordozó kulturális hagyományrendszerükből, vagy az illető nemzet valamilyen speciális tulajdonságából fakadnak.

170. Amikor tehát a tehetősebb nemzetek a szegényebbek segítségére sietnek, nem csak sajátosságaikat kell figyelembe venniök és tiszteletben tartaniok, hanem azt is a leghatározottabban kerülniök kell, hogy e segítségnyújtás közben saját életmodelljeiket erőltessék rá a másik népre.

171. A gazdaságilag fejlettebb országoknak különösen arra kell ügyelniök, hogy amikor a fejlődő országokat támogatják, ne használják ki azok politikai viszonyait a saját céljaikra, vagy hatalmi törekvéseik érvényesítésére.

172. Világosan kifejezésre kell juttatni, hogy az ilyen kísérlet valójában a neokolonializmus egy fajtája, amely, esetleg akár a tisztességes szándék leple alatt, azt a korábbi elavult rendszert próbálja visszacsempészni, amely alól ezek a népek csak nemrégiben szabadultak föl, – ez pedig árt a nemzetközi kapcsolatoknak, és ezáltal veszélyezteti a világbékét.

173. Teljesen logikus, egyben jogos követelmény, hogy a műszaki és pénzügyi segítséget nyújtó országok mindenfajta hatalmi érdek háttérbe szorításával úgy támogassák a gyengén fejletteket, hogy ezek a majdani jövőben saját erejükből fejlődhessenek gazdaságilag és társadalmilag egyaránt.

174. Ennek megvalósulása nem kis mértékben járulna hozzá ahhoz, hogy a nemzetek olyan szövetségi rendszerbe tömörüljenek, amelyben az egyes résztvevők, saját jogaik és kötelességeik tudatában, minden nép jólétét egyformán szolgálják. /…/

Az élet szolgálata

196. A Teremtés könyvében olvassuk, hogy akiknek Isten előbb emberi természetet adott, azoknak két, egymást kiegészítő kötelességet is rendelt; először ezt: „Szaporodjatok és sokasodjatok!” [44], rögtön utána pedig a másikat: „Töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá!” [45]

197. E második parancs egyáltalában nem a földi javak pusztító uralására buzdít, épp ellenkezőleg, a javakat az emberi élet fenntartására rendeli.

198. Ezért nagy a szomorúságunk korunk két, egymásnak is ellentmondó jelensége láttán: az egyik oldalon az anyagi javak hiányát olyan tragikus beállításban és zavarosan festik szemünk elé, mintha már-már nyomorúságos éhhalálra lenne ítélve az emberiség; a másik oldalon viszont a modern tudományos és technikai fejlődés eredményeit, a gazdaságban felhalmozott javakat az ember olyan eszközök megteremtésére fordítja, amelyek végromlásba sodorják és az irtózatos pusztulásba viszik egész fajtáját.

199. Pedig a gondviselő Isten igenis elegendő bőséggel ajándékozta meg az emberiséget ahhoz, hogy ezek segítségével méltó módon vállalhassa a gyermekáldással kapcsolatos kötelességeit is, ám ez vagy csak nehezen, vagy egyáltalán nem valósulhat meg, ha az ember letér a helyes útról, ha megromlik gondolkodása, és a mondott eszközöket szembefordítja az emberi érdekkel, vagyis ezen eszközök társadalmi rendeltetésével, tehát végső soron Isten rendelésével. /…/

Az Egyház szociális tanításának mindenkori érvényessége

218. Kétségtelen tény, hogy az Egyház emberi közösségről és társadalomról hirdetett tanítása minden időben érvényes marad.

219. Ennek a tanításnak mindenek előtt az a kiindulópontja, hogy az összes társadalmi intézményrendszer alapja, létoka és végcélja szükségszerű módon az egyén, az egyes ember, aki lényegénél fogva társas lény, és olyan létrendbe tartozik, hogy felülemelkedik a természeten, s uralma alá hajtja azt.

220. Az Egyház papjaival és tudós világi tagjaival együtt, különösen az elmúlt száz évben, azon volt, hogy ebből az elsőrendűen fontos, az emberi méltóság szentségét megerősítő és védelmező alapelvből olyan társadalmi tanítást vezessen le teljes világossággal, amely alkalmas az emberi viszonyok rendezésére, és amely tekintetbe veszi természetesen a történelem és az emberi együttélés körülményeinek változásait és a modern kor fő tendenciáit mint általános szempontokat, – így tehát mindenki számára elfogadható.

221. Ha valaha, ma mindenképpen arra van szükség, hogy ne csak megismerjék és értsék az Egyház tanítását, hanem meg is valósítsák azt olyan módszerekkel, amelyeket a helyi és a történelmi körülmények lehetővé tesznek, vagy megkövetelnek. Ez bizony kemény, de igen magasrendű munka: vállalására nem csak a világban élő testvéreinket és gyermekeinket buzdítjuk, hanem minden jóakaratú ember is.

A társadalmi tanítás terjesztése

222. Mindenek előtt azt hangsúlyozzuk, hogy a katolikus egyház társadalmi tanítása nem választható el az emberről szóló keresztény tanítástól.

223. Igen kívánatosnak tartjuk tehát e tanítás egyre mélyebb megismerését. Elsősorban arra buzdítunk, hogy a katolikus iskolákban az oktatás minden szintjén, de elsősorban a papnevelő szemináriumokban váljék ez kötelező tantárggyá, – persze jól tudjuk, hogy sok ilyen intézményben már eddig is kiváló eredményeket értek el ezen a téren. Azt is szeretnénk továbbá, hogy az egyház szociális tanítása kapjon helyet azokban a tantervekben, amelyek alapján a plébániákon és az egyesületekben készítik fel a híveket a világi apostolkodásra. Kapjon nyilvánosságot ez a tanítás a modern technikai eszközök segítségével a napisajtóban, a folyóiratokban, foglalkozzék vele a tudományos és az ismeretterjesztő könyvkiadás, a rádió és a televízió.

224. Véleményünk szerint a világi hívők odaadó munkája sokat segíthet az egyház társadalmi tanításának mind szélesebb körű népszerűsítésében, ha azt a világi hívők nem csupán maguk sajátítják el, ha nem csupán saját tevékenységüket szabják hozzá, hanem azon is igyekeznek, hogy ennek a tanításnak a jelentőségét mások is belássák.

225. A világi hívők legyenek teljes tudatában, hogy nem lehet a társadalmi tanítás helyességét jobban igazolni, mint azzal, ha bebizonyítják: alkalmas a jelen konkrét nehézségeinek megoldására. így ugyanis feléje fordítják azoknak a figyelmét, akik jelenleg azért fordulnak szembe vele, mert nem ismerik igazán; sőt talán eljön egyszer az idő, amikor ezek az emberek éppen belőle nyernek megvilágosodást.

A szociális tanítás alkalmazása a gyakorlatban

226. Minden szociális tanításra igaz az, hogy nem lehet csak beszélni róla, – a gyakorlatban is alkalmazni kell; és ez elsősorban az Egyház szociális tanítására, melynek fénye az igazság, célja az igazságosság, fő ereje a szeretet.

227. Ezért alapvető fontosságú dolog, hogy gyermekeink, túl azon, hogy elméletben megismerik ezt a tanítást, aszerint is nevelkedjenek.

228. Ahhoz tehát, hogy a keresztény nevelés teljesnek legyen mondható, ki kell terjednie minden rendű-rangú cselekedetünkre; ezért logikus, hogy a keresztények – ha így nevelkedtek – a gazdasági és a társadalmi életben is az Egyház elveihez igazítsák tevékenységüket.

229. Egy elméletet a gyakorlatba átültetni persze nehéz dolog, de épp ezért tartsuk annál magasabbrendű feladatnak, hogy az Egyház szociális elméletét a gyakorlatban próbáljuk ki. Magasrendű ez a feladat, mivel a következő fontosabb jelenségek állanak szemben vele – s ezek egyben indokolják is, hogy így tegyünk: mert az emberben mélyen él önnön tárgyainak mértéktelen szeretete; mert ma az emberi közösségekben mindenütt burjánzik a materialista szemlélet; és végül, mert nehéz dolog átlátni, mit követel az igazságosság éppen az adott helyzetben.

230. De ha mindez így van, akkor nem elégséges az embereket az Egyház tanítása szerint oktatni, és arra nevelni, hogy a keresztény értékrend szerint vegyenek részt a gazdasági és a társadalmi életben. Meg kell mutatni nekik ezzel párhuzamosan azokat a gyakorlati módszerek is, ahogyan ennek a kötelességüknek eleget tudnak tenni.

231. Úgy látjuk, még ez a nevelés sem kielégítő, ha a nevelő erőfeszítéséhez nem társul a nevelendő erőfeszítése, ha az ismeretanyag átadásához nem társul olyan tevékenység, melyben az ember tapasztalatot szerezhet.

232. Ahogy a szólás tartja: senki nem tanul meg helyesen élni a szabadsággal, csak a szabadság helyes gyakorlása közben. Éppen így csak akkor tanulja meg valaki, hogyan éljen az Egyház tanítása szerint a gazdasági és társadalmi életben, ha tényleg benne él, és az Egyház tanítása szerint él benne. /…/

A helyes értékrend elismerése és tisztelete

245. Így hát szenvedélyesen intjük valamennyi gyermekünket – a Pásztor aggódásával, mely arra hajt Bennünket, hogy minden embernek utána eredjünk: miközben végzik munkájukat, miközben haladnak kitűzött céljaik felé, ne engedjék lanyhulni magukban a felelősségtudatot, ne homályosodjék el bennük az értékek igazi rendje!

246. Az Egyház mindig teljes világossággal azt tanította, azt tanítja ma is, hogy a tudomány, a technika fejlődése, és a fejlődés hatására kibontakozó anyagi jólét a valóságos értékek közé sorolandó, az emberi civilizáció haladásának jeleként értelmezendő. De az Egyház ugyanakkor még azt is tanítja, hogy ezeket az értékeket valóságos lényegüknek megfelelően kell kezelni, vagyis természetesen eszközjellegű értékekként, amelyeket az ember végső céljának könnyebb elérésére használ, tehát arra, hogy könnyebben legyen képes tökéletesíteni önmagát úgy a természetes, mint a természetfeletti létrendben.

247. Nos hát ez az, amiért sokszor szeretnénk gyermekeink fülébe kiáltani az isteni Mester figyelmeztetését: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért?” [51]

************************************************

Szent XXIII. János pápa (1958-1963.)

https://www.magyarkurir.hu/hirek/xxiii-janos-papa-egy-ember-aki-engedte-hogy-az-ur-vezesse-81723